Budapestről irányítják Koszovó magas légterét

Teljes kapacitással működik a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. által április eleje óta irányított koszovói magas légtér - jelentették be csütörtökön Budapesten.

A magyar légi navigációs szolgálat 700 kilométeres távolságból, távvezérléssel irányítja 6100-20 000 méter között a térség légi forgalmát a közelmúltban átadott új központból. Az első repülőgép április 3-án a Swiss Tel Aviv-Zürich járatát teljesítő Airbus A321-es volt. A légtér irányítására a NATO 2012-ben kérte fel Magyarországot, miután erre sikeresen pályázott.

Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter az ünnepségen azt hangsúlyozta, hogy a Koszovó feletti magas légtér megnyitása nemcsak diplomáciai siker, hanem komoly szakmai és technológiai teljesítmény is, ugyanis nem volt még példa arra az európai polgári légi közlekedésben, hogy egy nem szomszédos térség légterét egy másik ország irányítsa. Hozzátette: Magyarország és a HungaroControl folyamatosan aktív szerepet töltött és tölt be most is az európai légi közlekedés hatékonyabbá tételében.

Teljes kapacitással működik a HungaroControl által irányított koszovói magas légtér


Hende Csaba honvédelmi miniszter azt mondta, a biztonság és a repülés nem lehet egyetlen ország ügye, sok nemzetnek közösen kell velük foglalkoznia, Magyarországra ebben minden partnere számíthat.

Szepessy Kornél, a HungaroControl vezérigazgatója azt hangoztatta, hogy a légtér újranyitása jelentősen csökkentheti a légitársaságok kiadásait, hiszen 370 ezer mérfölddel csökkenhet az európai légi útvonalak hossza, amivel 18 millió eurós költséget takaríthatnak meg. Kiemelten fontos lépés ez akkor, amikor az unió a Single European Sky (Egységes Európai Égbolt) projektjén keresztül az irányítás költséghatékonyságát akarja jelentősen javítani és rövidítené a légi útvonalakat - tette hozzá.

Joe Sultana, a 40 európai ország légiforgalmi irányító szolgálatát összefogó Eurocontrol légiforgalmi hálózati igazgatója elmondta: a szervezet folyamatosan együtt dolgozott a NATO-val az elvégzendő feladatok összeállításában, és a szektor megnyitása jelentős lépés az európai hálózat normalizálásában.

Anca Apahidean, a légitársaságokat tömörítő Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) kelet-európai régiójáért felelős igazgató közölte: az Európából a Közel-Keletre és Ázsiába irányuló forgalom útjába esik a koszovói magas légtér, amelyet eddig el kellett kerülniük a gépeknek, a megnyitással most komoly költségeket takaríthatnak meg, és a környezet terhelése is jelentősen csökkenhet.

A Koszovó feletti légtérben a HungaroControl a tervek szerint 180 ezer repülést irányít majd, az útvonal megrövidüléséből évente 24 ezer tonnával kevesebb kerozint kell felhasználni, ennek nyomán 75 ezer tonnával csökkenthető a szén-dioxid-kibocsátás. A magyar légiforgalmi szolgálat 55 irányítót képezett ki a feladat ellátására.

Az ünnepség részeként a résztvevők felavatták a HungaroControl Igló utcai épülete mellett a Koszovó parkot, ahol egy a térségben őshonos fát is elültettek.
A koszovói légteret 15 évvel ezelőtt, a balkáni háború miatt zárták le 1999-ben.