Duna-napokat tart az erdélyi Torockón a Duna Televízió

Duna-napokat tart pénteken és szombaton az erdélyi Torockón (Rimetea) a Duna Televízió, amely kulturális központ avatására készül a településen.

Dobos Menyhért, a Duna Televízió Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek pénteken elmondta, az intézmény tavaly megvásárolt egy műemlék épületet a település központjában, felújítása a végéhez közeledik. A Duna-háznak elkeresztelt épületben olyan kulturális központot kívánnak létrehozni, amely a Torockó környéki kis magyar sziget lakóinak és a nagyobb térségnek szervez programokat.

A Duna-házban vendégszobákat és egy ötven fő befogadására alkalmas közösségi termet alakítottak ki, amelyben konferenciákat, előadásokat, filmvetítéseket lehet szervezni. "Lesz konferencia az identitásról, a hungarikumokról és a történelemről, lesznek irodalmi estek, néprajzi előadások, a filmklubban pedig úgy szeretnénk dokumentumfilmeket, játékfilmeket vetíteni, hogy az alkotók és a közönség találkozására is lehetőséget teremtsünk" - vázolta a terveket Dobos Menyhért. "A Duna-ház, túl azon, hogy kulturális missziót teljesít, segít abban, hogy az itteni szórványmagyarság a szülőföldjén maradjon" - tette hozzá a vezérigazgató.

Torockó, 2014. június 6. A Duna Televíziótól ajándékba kapott könyvet olvassa egy kislány, aki a Böjte Csaba ferences szerzetes által létrehozott, Dévai Szent Ferenc Alapítványhoz tartozó Kis Szent Teréz Gyermekvédelmi Központban lakik az erdélyi Torockón 2014. június 6-án. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt


Dobos Menyhért azt is megjegyezte, hogy eredetileg a mostani Duna-napokra tervezték az épület felavatását, de olyan vendégeket várnak az eseményre, akiket a kötelesség a kormány beiktatására szólított, ezért a házavatót július 4-ére halasztották. Azt tervezik, hogy ezentúl évről évre megtartják a torockói Duna-napokat a nemzeti összetartozás napjához legközelebbi hétvégén.

Az idei Duna-napok péntek esti koncertjén elsősorban olyan előadók lépnek fel a település főterén felállított színpadon, akiket a magyar köztelevízió csatornái által szervezett tehetségkutatókon ismerhetett meg a közönség. A Fölszállott a páva vetélkedőből ismert Vaszi Levente és a Tokos együttes, valamint A Dal című vetélkedőben megismert Cserpes Laura, Pál Dénes és Kállay-Saunders András mellett az Ismerős Arcok együttes lép a közönség elé.

Dobos Menyhért a hosszabb távú célok között említette, hogy a Duna-ház kertjében olyan faházakat építtetnek, amelyekben a Határtalanul program keretében Erdélybe látogató magyarországi osztályokat láthatnak vendégül.
A Duna Televízió vezetői pénteken ajándékcsomagokat adtak át a Dévai Szent Ferenc Alapítvány által tíz évvel ezelőtt létrehozott torockói Kis Szent Teréz Gyermekvédelmi Központ lakóinak. A Duna-ház közelében lévő gyermekotthonban 29 gyermeket nevelnek.

Az 1129 méter magas Székelykő sziklaszirtjei tövében fekvő Torockó és a vele szomszédos Torockószentgyörgy magyar szigetnek számít az erdélyi Fehér megyében. A Kolozsvártól 60 kilométerre lévő község két falvában - a 2011-es népszámlálás adatai szerint - 1089-en laknak, akik közül 995-en vallották magyarnak magukat.