Budapesten a Google Lunar XPrize résztvevői

Budapesten tartják éves találkozójukat a világ egyik legjelentősebb technológiai versenyének, a Google Lunar XPrize-nak résztvevői.

Böszörményi-Nagy Gergely, a Design Terminál főigazgatója a budapesti sajtótájékoztatón hangsúlyozta: "a Design Terminál minden évben törekszik arra, hogy világszínvonalú, a világ fő sodrát képező eseményeket, szervezeteket és személyiségeket hívjon Budapestre."

Hozzátette: szeretnék elérni azt, hogy Budapest a jövőt formáló technológia események egyik meghatározó színterévé és Közép-Európa egyik startup és innovációs központjává váljon. "Fontos, hogy szinkronizáljuk a főváros technológiai, vállalkozói életét a világgal, hogy ugyanazokról a kérdésekről és ugyanolyan színvonalon tudjunk vitázni, mint amiről a Szilícium-völgyben, Hongkongban vagy Szingapúrban szó esik" - fogalmazott a főigazgató.

Andrew Barton, az XPrize elnöke elmondta: a 20 millió dollár (4,5 milliárd forint) fődíjjal járó verseny célja, hogy a résztvevő csapatok működő tudományos kutatójárművet küldjenek a Holdra a jövő év végéig. A 2007-ben indult projekt teljes díjazásának az összege 30 millió dollár. Mint elmondta, a versenynek kettős célja van: szeretnének olyan megoldást találni, amely alacsony költségvetésű és hatékony eljutást tesz lehetővé a Holdra. Másrészt az állampolgárokat szeretnék arra inspirálni, hogy az innováció, a technológia és a tudomány forrásait mozgósítva vegyenek részt benne - hangsúlyozta.

A világ egyik legjelentősebb technológiai versenyének résztvevői Budapesten


Felhívta a figyelmet arra, hogy egy londoni piackutató cég tavaly készített tanulmányából kiderül, hogy a Google Lunar XPrize versenyben résztvevő csapatok képesek arra, hogy mintegy 2 milliárd dollárnyi piaci lehetőséget nyissanak meg az elkövetkezendő évtizedekben.

A versenyben résztvevő, minimum 90 százalékban magánforrásból finanszírozott csapatnak sikeresen el kell juttatnia egy automata robotot a Hold felszínére. Az űrjárműnek érkezési helyétől számítva legalább 500 métert kell megtennie és nagy felbontású képeket és videókat kell elküldenie a Földre. A nemzetközi verseny 29 indulójából jelenleg 18 csapat maradt versenyben - tette hozzá.

A verseny magyar indulója a Puli Space Technologies, amelynek vezetője, Pacher Tibor a sajtótájékoztatón elmondta, csaknem négy éve láttak neki a munkának és mintegy 40 ezer órát fektette be a projektbe. A Puli holdjáró prototípusait sikeresen tesztelték már Marokkó sivatagjában és Hawaii Mauna Kea vulkáni területén. "A verseny részeseként lehetőségünk nyílik arra, hogy bemutassuk azt a lehetőséget a gazdaság szereplőinek, amely a high-tech iparágban és a világűr felfedezésében és annak hasznosításában rejlik" - hangsúlyozta. Az eseményen részt vesznek az Egyesült Államok, Németország, Japán, Kanada és Dánia csapatai.

Keddtől csütörtökig a Design Terminálban tartják a Google Lunar XPrize-Rover Show-t, amelyen a magyar Puli, a német Part Time Scientists és a japán Team Hakuto mutatja be saját fejlesztésű holdjáróját. Az Akvárium Klubban szerdán és csütörtökön a Vissza Holdra - Egyszer mindenkorra című teljes kupolás planetáriumshow várja az érdeklődőket.

Szombaton a Design Terminálban a 3D nyomtatást és az ahhoz kapcsolódó technológiákat mutatják be. Az Akváriumban pedig a 3D-s nyomtatási technológia úttörői és a Google Lunar XPrize Team Summit 2014 vendégei tartanak előadást az érdeklődőknek - hangzott el a sajtótájékoztatón.