Ez már majdnem a végeredmény: megszámlálták a külképviseleti szavazatokat

A Nemzeti Választási Iroda munkatársai megszámlálták a külképviseleteken leadott szavazatokat, ennek alapján a mandátumelosztás nem változott, és az LMP egy mandátuma is biztossá vált.

Pálffy Ilona, az NVI elnöke a Nemzeti Választási Bizottság szerda esti ülésén adott tájékoztatást a külképviseleti szavazatok megszámlálásának jegyzőkönyvbe foglalt eredményéről.

Ennek alapján a Fidesz-KDNP 2828, a Jobbik 786, az LMP 947, a DK 324, az Együtt-PM 1064, az MSZP 257 érvényes szavazatot kapott, a többi párt ezeknél kevesebbet.

A külképviseleti szavazás eredményéről készített jegyzőkönyvet a jelen lévő valamennyi tag aláírta.

A mintegy hatezer külképviseleti szavazat számlálása a választási központban szerda kora délután kezdődött, és estére fejeződött be. Az urnák bontását és a számlálást a Nemzeti Választási Bizottság tagjai, valamint az MSZP három, az NVI mellé delegált megfigyelője felügyelte.

Az urnákból és a szállítóborítékokból kibontott szavazatokat az érvényességi feltételeknek megfelelően szétválogatták, majd kézzel és szkennelőgéppel is átszámolták, az eredményt ennek alapján állapították meg, a munkát az NVI mintegy harminc munkatársa végezte.

Az EP magyar tagjainak választásán az ország 96 külképviseletén voksolhattak azok a magyarországi lakcímmel rendelkező választópolgárok, akik előzetesen névjegyzékbe vetették magukat. A külképviseleti névjegyzékbe 7567-en vetették fel magukat, közülük 6321-en el is mentek szavazni, vagyis a névjegyzékbe vettek 83,58 százaléka voksolt.

A külképviseletekről az urnáknak a jogszabály szerint legkésőbb csütörtök éjfélig kellett volna megérkezniük az NVI-hez, de már szerda kora délután megérkezett az utolsó urna is, így nem volt akadálya annak, hogy az NVI hozzákezdhessen a külképviseleti szavazatok megszámlálásához. Az irodához a 96 külképviseletről 104 urna érkezett.

Az EP-választás eredményét a 10 386 magyarországi szavazókör jegyzőkönyve és a külképviseleti szavazás eredményét megállapító jegyzőkönyv alapján állapítja meg a Nemzeti Választási Bizottság, várhatóan péntek délután, és az ellen még három napig jogorvoslattal lehet fordulni a Kúriához.