KGB-ügynökkel találkozhatott rendszeresen Kovács Béla

Egy most is aktív, volt KGB-ügynökkel találkozott rendszeresen és osztott meg információkat Kovács Béla a Magyar Nemzet információi szerint. A lap úgy tudja, mindig konspiratív körülmények között találkoztak, vagyis szerették volna, ha titokban marad.

A botrány kirobbanásakor Kovács Béla még maga hívott össze sajtótájékoztatót, és hosszan ecsetelte, hogy nem volt ügynök. Pár nappal később már takarásban érkezett a nemzetbiztonsági bizottság meghallgatására, a zárt ülés után pedig megpróbált elmenni a sajtótájékoztatóról. Az újságírók hiába kérdezték volna, Kovács Béla ekkor már egy kérdésre sem válaszolt. "Orosz ügynök okozhatta a vesztét" - ezt írta szerdán a Magyar Nemzet Kovács Béláról. A lap szerint egy most is aktív, volt KGB-s ügynökkel osztott meg információkat a jobbikos politikus. A Magyar Nemzet úgy tudja, rendszeresen találkozott az orosz ügynökkel Kovács Béla, aki végig tisztában volt azzal, hogy kivel tart fenn kapcsolatot. A Magyar Nemzet szerint ezt bizonyítja, hogy a találkozókra mindig konspiratív körülmények között került sor.

Vona Gábor a témában úgy nyilatkozott: a sajtóinformációkat továbbra sem tartja bizonyítéknak. A Jobbik elnökének még mindig nem világos, mitől konspiratív egy találkozó. "Én még mindig nem értem, mi az a konspiráció. Én is elkezdtem átgondolni az elmúlt években a találkozóim szervezésének metódusát, hogy érkeztem-e esetleg úgy megbeszélésre, hogy előtte volt egy átszállásom" - magyarázta a Híradóban Vona Gábor.

Telefont nem vihet magával egy kém, és autót sem használhat, amit ezért egy félreeső parkolóban hagy. Gyalog indul a találkozóra, és pont az ellenkező irányba, mint amerre mennie kellene. Később villamosra is száll az ügynök, aki konspirál, de természetesen nem arra, amelyik közvetlenül a helyszín felé vinné, mert ez csak elterelés. Közben is végig azt figyeli, hogy követik-e. Ezt követően  taxiba ül, menet közben végig a visszapillantót nézi, figyeli, hogy figyelik-e. A taxival nem közvetlenül a helyszínre megy, csak egy köztes állomásig. Időközben úgy dönt, irányt vált,  átszáll egy másik taxiba, és megy tovább pár kilométert. Az utolsó 20-30 percben csak gyalogolhat - a kémkönyvek szerint ez a szabály. Még egy zöldségeshez is benéz, mert még bőven van ideje a konspiratív találkozóig, közben persze végig figyel.

Sétálgatás közben a kirakatokat nézi, de a tükröződésben itt is azt figyeli, követik-e. A kémkönyvek szerint ilyenkor az emberek cipőjét és zokniját is nézni kell, mert a kémelhárítók gyakran váltanak ruhát, de zoknit szinte biztos nem. A valóságban is olyan ez, mint a filmekben. A szakértők azt mondják: így kell konspirált módon találkozni valakivel, vagyis órákon keresztül figyelni kell, hogy az embert megfigyelik-e. Sajtóhírek szerint Kovács Béla is így találkozott másokkal, és így adott át nekik információkat.

"Ez egy súlyos ügy, amivel őt vádolják" - jegyezte meg Vona Gábor, aki arra kérte a hatóságokat, hogy "tegyék tisztába a kérdést", így pártelnökként ő és a Jobbik is felelős döntést tud hozni. Kovács Béla továbbra is kórházban van, hétfő óta nem jelent meg a nyilvánosság előtt. A Heti Válasz közben azt írta, a jobbikos politikus néhány éve még egy panelbe volt bejelentve. A lap szerdán fotókat közölt egy piliszentkereszti luxusingatlanról, amely a Heti Válasz szerint Kovács Béla családjának tulajdona.