Erdő Péter nyitotta meg a XXII. Szent István könyvhetet

Erdő Péter bíboros, a Szent István Társulat fővédője nyitotta meg a budapesti Ferenciek terén hétfőtől szombatig tartó XXII. Szent István könyvhetet.

Beszédében a bíboros úgy fogalmazott: "kívánom minden kedves olvasónak, hogy a lélek és a szellem épülésére szolgáló könyvek által a szeretetben elmélyüljön, a hitben megerősödjön".

Rózsa Huba, a Szent István Társulat alelnöke közölte: a Szent István könyvhét a keresztény kiadók legrangosabb bemutatkozása. Idén 25 pavilonban 33 kiadó várja az érdeklődőket, a fővároson kívül egyebek mellett Kecskemétről, Szegedről, Debrecenből, Pannonhalmáról, a Délvidékről és Erdélyből.

A könyvhéten megjelenő katolikus egyházi kiadók közül felsorolta többek között a Jel, az Ecclesia, az Új Város és a Szent Gellért Egyházi Kiadót, a Szent István Társulatot, valamint a Szent Atanáz Könyv- és Kegytárgyboltot, a II. János Pál Antikváriumot és a Magyar Egyházzenei Társaságot.

Szent István Könyvhét - A Stephanus-díjak átadása


Az egyházi sajtó kiadói közül az Új Ember és a Vigília, a magánkiadók közül pedig egyebek mellett az Éghajlat, az Etalon, a Kairosz, a LÍHarmattan és a Tinta Kiadókat és a Kárpátia Stúdiót említette meg.
Ugyancsak felsorolta a szerzetes kiadók közül az Agapé, valamint a ferencesek, a bencések és a szaléziak jelenlétét, illetve a protestánsok sorában a Harmat, a Kálvin János és a Luther Kiadót, továbbá a Magyar Bibliatársulat Alapítványt és a Hermeneutikai Kutatóközpontot. Hozzátette: a könyvhéten számos szerző dedikálja köteteit.

Sarbak Gábor, a Szent István Társulat elnöke kiemelte a II. János Pál című kötetet Michael Hasemann és Arturo Mari tollából, amely egyebek mellett arra mutat rá, hogy "a pápa a világtörténelem óriása volt, élete és műve mindannyiunkat megváltoztatott".

Szólt ezenkívül Kovács Gergely Vég nélkül - Szentté avatások régen és ma című munkájáról, ami "igazi ritkaság", amely a katolikus egyház "egyik természetes, illetve természetfeletti életmegnyilvánulásával, a boldogokkal és a szentekkel", továbbá tiszteletükkel, azaz a szenttéavatási eljárás bemutatásával foglalkozik. Kitért továbbá Matteo Luigi Napolitano Budapest igazi arcai - a soá és a vatikáni diplomaták című könyvére, amely Angelo Rotta budapesti apostoli nuncius és munkatársa, Gennaro Verolino életmentő munkásságát mutatja be a vészkorszak alatt.

Megemlítette még a II. János Pál csodái című kötetet Andreas Englisch és a Parallax című könyvet Máthé-Tóth András tollából, utóbbi a szerző utóbbi másfél évben megjelent írásaiból válogat. Kiemelte még Móricz Zsigmond A nyáj és pásztora című novellagyűjteményét, valamint a Pió atya világa című sorozat harmadik részét, amely a róla szóló visszaemlékezéseket gyűjtötte egybe. Kitért továbbá Érszegi Márk Aurél Pápa - Szentszék - Vatikán című munkájára is, amely többek között azt válaszolja meg, hogy van-e a pápának munkaköri leírása, hogyan kell megszólítani a Szentatyát, illetve milyen a Római Kúria felépítése.