Semjén: Kiemelt cél a családi vállalkozások támogatása

A miniszterelnök-helyettes szerint "józan nemzeti érdek" a családi vállalkozások támogatása, ugyanis a saját céget létrehozó családok nem fogják vállalkozásukat bedönteni pillanatnyi érdekből, gazdasági előny vagy haszonszerzés reményében.

A családi vállalkozások kiemelt támogatásának fontosságát hangoztatta Semjén Zsolt a Felelős Családi Vállalatokért Magyarországon Közhasznú Egyesület éves közgyűlésén pénteken, a Parlamentben.

A miniszterelnök-helyettes köszöntőjében rámutatott: "józan nemzeti érdek" a családi vállalkozások támogatása, mert hiszen a saját céget létrehozó családok nem fogják vállalkozásukat bedönteni pillanatnyi érdekből, gazdasági előny vagy haszonszerzés reményében.

Hozzátette: ma Magyarországon az egyik legnagyobb probléma, hogy fiktív cégeket hoznak létre, belevágnak ügyletekbe, amikor pedig adósság keletkezik, bedöntik a céget, és megalapítják a következőt. Ezt próbálják megakadályozni, de nem egyszerű - közölte, kiemelve: egy család a saját nevével fémjelzett céget nem fogja bedönteni csak azért, hogy az adóhatóságot átvágja.

Kitért arra is, hogy a KDNP kezdettől fogva azon az állásponton volt, az örökösödési adót a cégek esetében is töröljék el. Mint mondta, ha a családi vállalkozásokat, cégeket generációról generációra örökösödési adóval "megvámolják", akkor ezáltal a külföldi multinacionális cégeket hoznák versenyhelyzetbe, ez pedig ellentétes a magyar nemzeti érdekekkel. Az a cél, hogy "minél több kis- és középvállalkozás és nemzeti nagytőke legyen" - emelte ki.

Semjén Zsolt emlékeztetett arra is, hogy az alaptörvény rögzíti: a családot tekintik a társadalom alapjának. A társadalom és a magyar nemzet megmaradása alapvetően a családoktól függ - jelentette ki a kormányfő helyettese.

Ha nem lesznek családok, akkor nem születnek gyermekek, ahhoz pedig, hogy a nemzet fennmaradjon és a gazdaság működjön, egészséges emberekre van szükség, akik a családból hozzák magukkal azokat az erkölcsi alapokat, amelyeknek része a tisztességes munkavégzés és a becsület is.

Semjén Zsolt szerint amikor bizonyos politikai ideológiák tudatosan rombolják a családot, akkor végső soron az egész társadalom alapjait rongálják és kérdőjelezik meg.

Kitért arra is, hogy a kormány által kialakított családtámogatási rendszer - Franciaországot leszámítva - a legnagyobb segítséget adja Európában a gyermekvállalás tekintetében. Ahol három gyermek van, havi 100 ezer forintot nem kell befizetni a költségvetésbe, azaz gyakorlatilag nem kell adót fizetni - említett egy példát. Azok a családok, amelyekben kisebb a kereset, több gyermek esetén az egészségügyi és nyugdíjjárulék terhére is érvényesíthetik a kedvezményt - jelezte.

A Felelős Családi Vállalkozásokért Magyarországon Közhasznú Egyesületet honlapja szerint 2009 novemberében régóta sikeres hazai vállalkozó családok alapították.

Küldetésüknek a hosszú távon felelős hazai családi vállalatok gazdasági és társadalmi értékteremtésének támogatását tekintik. Céljaik között jelölték meg a tulajdonos családok generációi közötti és azokon belüli együttműködések fejlesztését családi, tulajdonosi és menedzsmentügyekben.

Mint írták, a támogatás képzési-kutatási, érték- és érdek-képviseleti, nemzetközi és regionális együttműködési területeken valósul meg.