Kárpátaljai cserkészeké az idén a Fiatalok a Polgári Magyarországért Díj

A Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség kapta idén a Fiatalok a Polgári Magyarországért Díjat, az elismerést Mádl Dalma - az egykori államfő Mádl Ferenc özvegye - adta át pénteken a fővárosban.

Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Polgári Magyarországért Alapítvány díjának átadásán mondott ünnepi beszédében kiemelte: politikai közösségük ma egy olyan közösségnek mondhat köszönetet, amely minden tekintetben példaként szolgál.

Az a bátorság és elkötelezettség, az a kemény és kitartó munka, amivel szolgálják kisebb és nagyobb ifjúsági közösségeiket és ezen keresztül végső soron a kárpátaljai magyarságot és az egész nemzetet, méltó őszinte tiszteletükre és nagyrabecsülésükre - fogalmazott.

A cserkészszövetség az egyetlen szervezet Kárpátalján, amely nem osztódott ketté, nem jöttek létre személyes ellentétek és ambíciók miatt különféle változatai. Senki sem akart nagyobb lenni a célnál, senki nem megélni akart a cserkészetből, hanem élni akart érte, élni akart a cserkészet nyújtotta közösség megtartó erejével - mondta Kövér László. Kiemelte: egy nemzet addig él, amíg hisznek benne, egy nemzet annyira erős, amennyire a nemzetet alkotó közösségek tagjainak a hite.

"A Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség története azt mutatja, hogy van remény, azt bizonyítja, hogy a hitnek valóságteremtő ereje van. Van remény minden közösség számára, amely igazán meg akar maradni" - fogalmazott, hozzátéve: a szövetség tagjai átélték, hogy a cserkészet közösségben megélt igaz élet.

Igaz élet, amely a mozgalom évszázados törvényei szerint keresi a boldogulás ösvényeit, jóra törekvő, megtanít tervezni és szervezni, végrehajtani és irányítani, és csapatmunkára nevel - fejtette ki. Kitért arra is, hogy miközben a cserkész felfedezi, megismeri és megtanulja a saját hagyományait és értékeit, megérti és megtanulja tisztelni mások értékeit és hagyományait is.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, az alapítvány kuratóriumának elnöke kiemelte: a 21. századi Magyarország sikerének egyik legfontosabb záloga, hogy legyenek olyan összetartó, értékalapú közösségek, amelyekben az egyéni és a közösségi érdek erősíti egymást.

A szövetség az elismerést egyebek mellett a kárpátaljai magyarság érdekében végzett önkéntes munkáért, a helyi fiatalság összefogásáért és megszervezéséért, a régió történelmi egyházaival és meghatározó társadalmi és szakmai szervezetekkel való együttműködéséért kapta - emelte ki.

Popovics Pál, a szövetség elnöke úgy fogalmazott: nagyon meglepte és meghatotta őket, amikor hírt kaptak a díjról. Ez kötelez is, hogy a munkájukat még nagyobb igyekezettel végezzék - emelte ki. Ők egy kis közösség még kisebb közössége, de a hangsúly a közösségen van - tette hozzá, majd jelezte: a díjat nemcsak a saját nevükben, hanem az összmagyar cserkészek nevében veszik át.

A Polgári Magyarországért Alapítvány kuratóriuma 2006-ban alapította az elismerést, amely minden évben olyan 35 évesnél fiatalabb embernek vagy túlnyomórészt ilyen korú fiatalok közösségének adományozható, aki/amely tudományos, közéleti, művészeti, karitatív, közösségépítő tevékenységével, személyes példamutatásával a jelenen átívelő, túlmutató szellemi, emberi értékeket hoz létre, és tevékenysége jól jellemzi a polgári, keresztény, nemzeti értékközösséget.

A díj egy plakettból és egy oklevélből áll, a vele járó juttatás pedig másfélmillió forint.