Monica Lewinsky megtörte a hallgatást

Monica Lewinsky hosszú évek után megtörte a hallgatását és a Vanity Fair magazin internetes kiadásában kedden arról írt, hogy megbánta a Bill Clinton amerikai elnökkel folytatatott viszonyát.

"Ideje elégetni a svájcisapkát és eltemetni a kék ruhát" - írta az egykori fehér házi gyakornok az amerikai köztudatban mélyen rögzült két ruhadarabjáról.

A sapka gyakran tűnt fel a róla készített fotókon, a ruhán pedig egy titkos pásztoróra után rajta maradt az elnök DNS-e. Clinton ellen az affér miatt impeachment (a kormányhivatallal való visszaélés miatti felelősségre vonási eljárás) indult. Az Egyesült Államok első emberének 1998 augusztusában nagyesküdtszék előtt kellett elismernie, hogy "nem helyénvaló viszonyt" folytatott a gyakornoklánnyal.  "Én magam mélyen sajnálom azt, ami köztem és Clinton elnök között történt. Hadd mondjam még egyszer: Én. Magam. Mélyen. Sajnálom. Azt ami. Történt" - állt a jelenleg 40 éves Lewinsky cikkében, amelyből egyelőre csak szemelvényeket közölt a magazin.

A szerző cáfolta, hogy Clintonék lefizették volna azért, hogy egy évtizeden át tartsa a száját. Szavai szerint elhatározta, hogy többé nem fog "lábujjhegyen settenkedni" a saját múltjával és mások jövőjével kapcsolatban - ezzel vélhetően a volt first lady, Hillary Clinton esetleges elnöki ambícióira utalt -, és hogy előadja a történtekkel kapcsolatban a saját narratíváját.

Monica Lewinsky utólag is megerősítette, hogy viszonya Clintonnal mindkét fél beleegyezésével alakult ki. Szavai szerint csak később "használták ki", amikor bűnbakot csináltak belőle egy hatalmi pozíció védelme érdekében. Nehezményezte, hogy az ügyben lefolytatott eljárás során mindkét oldal és a média is megbélyegezte, ami miatt később több álláslehetőségtől is elesett.

A volt gyakornok, aki Londonban szociálpszichológiából szerzett mesterfokozatot, ugyanakkor azt állította, hogy a Clintonnal folytatott viszonya után több ajánlatot is visszautasított, amelyek több mint 10 millió dollárt hozhattak volna neki a konyhára.

Monica Lewisnkyt saját bevallása szerint Tyler Clementi tragédiája késztette arra, hogy a nyilvánosság elé álljon. A 18 éves Clementi 2010-ben öngyilkos lett, miután diáktársai a New Jersey-i Rutgers Egyetemen webkamerán keresztül a világhálón élőben közvetítették, ahogy megcsókol egy férfit. "A Drudge Reportnak (egy konzervatív hírportálnak) köszönhetően feltehetően én voltam az első ember, akinek globális megszégyenülését az internet gerjesztette" - írta Monica Lewinsky.

Lewinsky 1999-ben Monica's Story (Monica története) címmel könyvet jelentetett meg, amelyben taglalta az elnökkel folytatott botrányos viszonyát is, és amelynek megírásában Andrew Morton újságíró segített neki. 2012-ben sajtójelentések jelentek meg arról, hogy 12 millió dolláros szerződést írt alá egy meg nem nevezett kiadóval, ám újabb kötet még nem kerül a nyilvánosság elé.