Az IMF-hitel emeli az ukrán kötvényárakat

A valutaalap 17 milliárd dolláros segélycsomagot hagyott jóvá az országnak, amelynek az idén több mint 8 milliárd dollár adósságot kell törlesztenie.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) végrehajtó tanácsa szerda éjszaka két évre szóló, 17 milliárd dolláros segélyprogramot hagyott jóvá Ukrajnának. A 24 tagú végrehajtó tanács - amelyben Oroszország és az Egyesült Államok is képviselteti magát - rábólintott arra is, hogy a 17 milliárdból 3,2 milliárdot azonnal átutaljanak a készpénzhiánytól szenvedő és különböző fizetési kötelezettségei terén jócskán késésben lévő ukrán kormánynak, elkerülendő az államcsődöt. A 3,2 milliárdból 2 milliárd az állami költségvetést fogja tehermentesíteni. A hitelből Ukrajnának részben olyan hitelt kell törlesztenie, amellyel éppen az IMF-nek tartozik. Ukrajnának a hitelért cserébe fájdalmas megszorító intézkedéseket kell végrehajtania, például az állami intézményekben dolgozók számának csökkentését, adó- és energiaár-emelést, valamint a minimálbér befagyasztását.

Az IMF-hitel jóváhagyásának a hírére emelkedett Ukrajna valamennyi dollárban jegyzett kötvényének az ára, a legjelentősebben az ötéves lejáratúé, 0,3 ponttal 83,6 pontra. Ukrajnának több mint 8 milliárd dollárnyi adósságot kell visszafizetnie az idén a Reuters összegzése szerint, egyebek között 2,9 milliárd dollárt a Nemzetközi Valutaalapnak és 0,9 milliárd dollárt más nemzetközi pénzügyi intézményeknek és országoknak. Ezen felül 1 milliárd dollárt kell törlesztenie korábban felvett euróhitele és csaknem 3 milliárd dollárt a belföldi piacokon kibocsátott dollárkötvények után. A csaknem 8 milliárd dollár kiadás nem tartalmazza azt a 3,5 milliárd dollárt, amennyivel Ukrajna adós Oroszországnak a korábbi gázszállításokért a Gazprom számításai szerint.

A bevételi oldalon már a jövő héten megjelenik az IMF 3,2 milliárd dolláros hitelrészlete. Kijev 2,7 milliárd dollárt kap az Európai Uniótól, 1 milliárd dollárt a Világbanktól és 1 milliárd dollár hitelgaranciát az amerikai kormánytól. Ezen kívül 1 milliárd dollár összegű eurókötvény kibocsátás szerepel az ukrán kormány terveiben a második félévben és 0,3 milliárd dollárnyi dollárkötvény kihelyezése belföldi piacon.