Hátulról rálőttek Harkiv polgármesterére

Merényletet követtek el hétfőn Hennagyij Kernesz harkivi polgármester ellen - jelentette a UNIAN ukrán hírügynökség a kelet-ukrajnai nagyváros tanácsának sajtószolgálatára hivatkozva, Olekszandr Turcsinov ügyvivő ukrán államfő pedig utasítást adott a merénylet körülményeinek azonnali feltárására.

A polgármestert hátba lőtték egy Dragunov mesterlövészpuskával. A lövés az UNIAN forrásai szerint a tüdején és a máján is áthatolt. A politikust kórházba szállították, ahol életmentő műtétet hajtottak rajta végre. Állapota a polgármesteri hivatal legfrissebb közlése szerint továbbra is súlyos, de nem életveszélyes.

A rendőrség gyilkossági kísérlet gyanújával indított nyomozást az ügyben. A vizsgálatot személyesen Arszen Avakov belügyminiszter felügyeli.

A politikus környezetéből származó információ alapján Kernesz biciklizett, amikor a támadás érte. Az ukrán nemzeti rádió- és televízió (NTU) vezetőjének, Zurab Alaszanyijának a tudomása szerint a polgármester ellen erdei környezetben, egy forrás közelében követték el a merényletet, ahová Kernesz régi szokása szerint fürödni járt.

Olekszandr Turcsinov ügyvivő ukrán államfő utasítást adott a belügyminisztériumnak és az Ukrán Biztonsági Szolgálatnak, hogy sürgősen indítson vizsgálatot, tegyen jelentést annak eredményéről.

Petro Porosenko üzletember, a májusi elnökválasztás egyik jelöltjének választási stábja követelte a hatóságoktól, hogy hozzanak létre tárcaközi bizottságot a történtek kivizsgálására. Vitalij Kovalcsuk, a stáb vezetője elmondta, hogy a testületet a kormányfő vagy annak első helyettese vezethetné. Tagja lenne a belügyminiszter, a főügyész, és az SZBU vezetője. A bizottság feladta lenne, hogy biztosítsa az elnökválasztás megtartásának törvényességét, valamint megakadályozni a hasonló eseteket. Szavai szerint: "vannak erők, amelyek érdekeltek a május 25-re tervezett elnökválasztás meghiúsítása".

Hennagyij Kernesz harkivi városvezető a februárban leváltott Viktor Janukovics volt államfő hű emberének számított, és korábban erősen támogatta a szeparatista törekvéseket Kelet-Ukrajnában. Az utóbbi időben azonban politikai irányt váltott, igyekezett városában fenntartani nyugalmat és megakadályozni azt, hogy a szakadárok hasonló forgatókönyvet valósítsanak meg középületek elfoglalásával és "népi köztársaság" kikiáltásával, amint azt Donyeckben és a térség más városaiban tették.

Ukrán honlapoknak nyilatkozó megfigyelők valószínűnek tartják, hogy Kernesz ellen azért követték el a merényletet, hogy az ukrán válság közepette újabb feszültséget gerjesszenek Harkivban. Eszerint nem kizárt az sem, hogy esetleg az orosz titkosszolgálatok állnak a gyilkossági kísérlet hátterében.

Az 1959-ben Harkivban született politikus a februári kijevi hatalomváltásig kormányon volt Régiók Pártjának tagja, és 2010 óta volt a kelet-ukrajnai város polgármestere.