Szájer szerint ez most a legfontosabb kérdés

A jövő legfontosabb kérdése, hogy milyen irányt vesz Európa - mondta Szájer József. A fideszes uniós politikus szerint a radikálisok az Európai Unión (EU) kívül képzelik el az ország jövőjét, míg a baloldaliak egy évtizede abban jeleskednek, hogy miként lehet kielégíteni a Brüsszelből érkező „ukázokat”. A néppárti képviselő a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában elmondta: a Fidesz a jövőben is eredményesen kíván beleszólni az unió politikájába.

Szájer József úgy vélte, a baldal az elmúlt négy évben mindent megtett, hogy Magyarországot lejárassa, és egy évtizeden keresztül abban jeleskedett, hogy miként lehet kielégíteni a Brüsszelből érkező „ukázokat”. A fideszes uniós politikus szerint ezzel szemben a radikálisok állnak, akik pedig az unión kívül képzelik el az ország jövőjét. A két szélsőséges álláspont között található a Fidesz-KDNP, amely egyedüliként végzett nemzeti érdekképviseletet az elmúlt időszakban, ami folytatásra érdemes – hangsúlyozta.
Szájer József a Vasárnapi újságban

Az európai parlamenti (EP-) képviselő kitért a kötelezettségszegési-eljárásokra is. Rámutatott: az EU egy olyan szövetség, ahol mindenki a saját érdekeit érvényesítheti, ez pedig különbözik a korábbiaktól, a KGST-től és a Varsói Szerződéstől, ahol egy főnök mondott meg mindent. „Magyarországon sokan nem tudnak szabadulni ettől a mentalitástól, és megijednek egy kis vitától” – fogalmazott. Az EU viszont egy olyan keret biztosít, ahol el lehet rendezni a konfliktusokat, (…) biztosítja a békét, a vita pedig a jog keretein belül marad – húzta alá.

Szájer József kiemelte: a kötelezettségszegési-eljárások – a pálinka, a plázastop és az Erzsébet-utalvány – esetében nemcsak elvont, közös európai érdekek jelennek meg, hanem konkrét nemzetközi cégek érdeksérelmei is. Az elmúlt négy évben azonban „a rengeteg nagyon zajos vita” ellenére a végén olyan megegyezés született, amely a magyar érdekeket nagyobb mértékben vette figyelembe, mintha Magyarország nem indított volna konfliktusokat – nyomatékosította.

A jobboldali politikus kérdésre reagálva beszélt a Fidesz-KDNP EP-listájáról is. Úgy vélte, az egyrészt a nemzeti összetartozást kívánta megmutatni, másrészt lehetőséget biztosít, hogy egy kárpátaljai és egy vajdasági magyar képviselő is bekerüljön az Európai Parlamentbe. Amikor a jövőben Ukrajnáról döntetnek – folytatta, a 9. helyen szereplő Bocskor Andrea szava lényegesen nagyobb mértékben számít majd, amivel az ukrajnai magyar kisebbségnek is komolyan tud segíteni. A lista 10. helyén Deli Andor, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) áll, ami azért fontos, mert Szerbiával megindultak a csatlakozási tárgyalások, a folyamatban pedig az ott élő magyar kisebbségnek óriási jelentősége van, a magyar-szerb megbékélés és a kisebbségi jogok garantálása tekintetében – jelentette ki. A többi nemzetrész esetében a szimbólumok fontosak: Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke Erdélyt, Gubík László, a Magyar Közösség Pártja ifjúsági szervezetének elnöke a Felvidéket, Schöpflin György pedig a diaszpóra magyarságát képviseli – mondta.

Szájer József szerint a jövő legfontosabb kérdése, hogy milyen irányt vesz Európa. Az Európai Egyesült Államok kialakításának támogatói szembemennek a nemzeti szuverenitás legalapvetőbb elveivel, és azt akarják, hogy „a jövendőbeli Barrosók és Redingek” nevezzék ki a kormányzót, ne pedig a magyar emberek válasszák meg – állapította meg, ez „egy tévút, egy elhibázott gondolat” – fűzte hozzá. Azokat a funkciókat kell közösen végezni az EU-ban, amelyek ez által jobban gyakorolhatók, mintha külön valósulnak meg, vannak ugyanakkor olyan ügyek, amelyeket helyben kell eldönteni – húzta alá az uniós politikus.