Hidas Judit képviseli Magyarországot az európai elsőkönyvesek találkozóján

Tizenkilenc elsőkötetes fiatal európai író kapott meghívást a 14. Európai Elsőkönyvesek Fesztiváljára, amelyet a XXI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál keretében a Millenárison rendeznek meg. Magyarországot Hidas Judit képviseli a L'Harmattan kiadónál megjelent Hotel Havanna című prózakötetével.

Karádi Éva, a fesztivál szervezője, a Lettre főszerkesztője az MTI-nek a magyar résztvevőről elmondta, hogy Hidas Judit írásait a szélesebb közönség is ismerheti, számos irodalmi lapban, folyóiratban publikált már, a legígéretesebb pályakezdőket elismerő Petri-díjra is jelölték. "Erős prózaíró, női szempontból vizsgálja a mai életünket, a középosztálybeli családok belső viszonyait, feszültségeit" - jellemezte az alkotót a szervező, hozzátéve, hogy a magyar résztvevőt a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése választja ki a szakértőkkel való konzultálás alapján.

A Hotel Havanna - Tizenhat szelíd történet a L'Harmattan kiadónál jelent meg 2013-ban, a kötet szövegei elsősorban az identitását kereső, modern nő problémáiról, az emancipáció árnyoldalairól szólnak.

A résztvevők közül Karádi Éva a finn, 1977-es születésű Pauliina Rauhalaára hívta fel a figyelmet, aki első regényében, az Égi dalban egy tradicionális vallási közösségről és azon belül egy többgyermekes anyáról ír, a kötet a gyermekvállalás erkölcsi alapjairól, elvárásokról, mítoszokról és a szabadságról szól.

Kiemelte továbbá a belga, 1979-es születésű Roderik Six Özönvíz című könyvét, amelyben a szerző négy diák történetét meséli el, akik egy ház tetejéről figyelik, mint nyeli el a városukat az özönvíz.

"Nagyon remek a ciprusi szerző is" - méltatta Karádi Éva az 1982-ben született María A. Joanu prózáját, aki a Mire egy szemhéj lezárul című művével van jelen a fesztiválon.

A szervező úgy véli, hogy mára elmosódtak a határok az irodalomban, korábban élesen elkülönült a nyugat-európai és a kelet-európai témaválasztás. Példaként az olasz Marco Maginit említette; az 1985-ben született szerző Mintha egyedül volnál című kötete a srebrenicai mészárlásról és a nemzetközi bírósági eljárásról szól három elbeszélői nézőpontot felhasználva.

A portugál újságírónő, Ana Margarida de Carvalho első regénye, a Mit érdekli a tenger haragja a Salazar-rendszer elleni küzdelem során bebörtönzött, egykori politikai foglyokról szól, akikkel egy újságírónő készít interjúkat - mesélte Karádi Éva, aki szerint a válsághangulat érezhető a fiatal szerzők szövegein: a befelé forduló, személyes prózák helyett sokkal inkább újragondolásra késztető társadalmi, történelmi témák jellemzik a fesztivált.

Karádi Éva szólt arról is, hogy az Európai Elsőkönyvesek Fesztiválja az európai országok kulturális intézeteinek (EUNIC) és budapesti nagykövetségeinek 2000 óta megrendezett közös programja. "A partnerintézetek választják ki és hívják meg a fesztiválra az egyes országok egy-egy díjazott pályakezdő íróját, a legtöbb országban van olyan elismerés, mint a Bródy-díj nálunk, amely a legígéretesebb pályakezdést ismeri el, közülük kerülnek ki a résztvevők" - tette hozzá, megjegyezve, hogy eddig több mint 200 fiatal mutatkozhatott be a rendezvényen.

Az elsőkönyvesekkel szombaton délután a Lázár Ervin teremben lehet találkozni, a két részben zajló pódiumbeszélgetést Gács Anna író, kritikus, illetve Forgách András író vezeti.