Törvénysértések történtek a Gyermekrák Alapítvány kuratóriumánál

Törvénysértéseket állapított meg a Gyermekrák Alapítvány kuratóriumánál a Fővárosi Főügyészség, és egyebek mellett felhívta arra is a figyelmet, hogy az alapítvány gépjárművét ne használják magáncélra - közölte Ibolya Tibor fővárosi főügyész csütörtökön az MTI-vel.

Az ügyészség az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló törvény alapján vizsgálta a Gyermekrák Alapítvány 2013. január 1-je utáni működését. Ennek keretében azt vizsgálta meg, hogy az alapítvány működése, határozatai, kuratórium döntései megfelelnek-e a jogszabályoknak, illetve a belső szabályzatoknak.

Az ügyészségi vizsgálat megállapította, hogy a támogatások és az alapítványi vagyon felhasználása kuratóriumi határozatok nélkül - csupán a testület utólagos jóváhagyásával -, a kuratórium elnökének döntése alapján valósul meg, és ezzel megsértik az alapítvány vagyonfelhasználására vonatkozó eljárási szabályait. Emiatt úgynevezett felhívásban jelezte, hogy az alapítványi vagyonfelhasználáshoz minden esetben kuratóriumi határozat szükséges. Ha ezzel a kuratórium nem ért egyet, akkor az ügyész pert indíthat a törvényes működés helyreállítása végett - hangoztatta a főügyész.

Az ügyészi felhívás mellett a főügyészség a kuratórium működésében észlelt kisebb súlyú jogszabálysértések miatt úgynevezett jelzést is benyújtott. "E körben az ügyészség a kuratóriumot elsősorban a beszámolási kötelezettségre vonatkozó jogszabályi határidők pontos betartására, valamint az alapítványi célok megvalósítását közvetlenül szolgáló határozatok hozatalára és tevékenység végzésére hívta fel (így egyebek mellett kiemelte azt is, hogy az alapítvány gépjárművét magáncélra ne használják)" - fogalmazta meg Ibolya Tibor.

A főügyész megjegyezte: az ügyészség közérdekvédelmi tevékenysége keretében végzett fenti vizsgálata független a Gyermekrák Alapítvány működésével kapcsolatban tett feljelentés alapján indult büntetőeljárástól.

Az Index tavaly decemberben írt arról, hogy Balogh István, az alapítvány vezetője az adományokból vásárolt betegszállítót saját céljaira is használja. Balogh István akkor közölte: jogi lépéseket fontolgat a "méltatlan médiatámadások" miatt.

Az alapítvány ügyében Szilágyi György jobbikos országgyűlési képviselő december 20-án hanyag kezelés és csalás gyanúja miatt tett feljelentést.

A Magyar Nemzet január 17-én számolt be arról, hogy hűtlen kezelés gyanújával indított nyomozást ismeretlen tettes ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányság korrupciós és gazdasági bűnözés elleni főosztálya a Gyermekrák Alapítvány ügyében.