Nógrádi kimondta: Ezzel visszatért a hidegháború

Visszatért a hidegháború, és ahogy korábban, most is helyettesek háborúznak egymással: az egyik oldalon az ukránok, a másikon a Kelet-Ukrajnában lévő orosz erők – állapította meg Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő, egyetemi tanár az M1 Ma reggel című csütörtöki műsorában.

Nógrádi György szerint a két fél – az Egyesült Államok és Oroszország – stratégiai koncepciója jelenleg nehezen megközelíthető. Az amerikaiak célja: lecserélni a Varsói Szerződésből megmaradt fegyvereket a NATO keleti országaiban, vagyis hogy a Baltikum, Lengyelország és Románia nyugati fegyvert vegyen; elérni továbbá, hogy a GDP 2 százalékát katonai kiadásokra költsék; az erőforrások keletre telepítésével pedig, ameddig csak lehet, visszaszorítani Oroszországot, amiben Ukrajna stratégiai partner – magyarázta.

Moszkva célja ezzel szemben egy Oroszország által vezetett eurázsiai gazdasági térség létrehozása, az pedig Ukrajna nélkül megvalósíthatatlan – mutatott rá az egyetemi tanár.

Az európaiak elsősorban meg szeretnék úszni a kialakult helyzetet, főként az orosz gázszállítás miatt. Egy valós szankciócsomag létrehozása nemcsak Moszkvát, hanem Európát, azon belül Németországot is nehéz helyzetbe hozná, amely egyedül több tőkét helyezett ki Oroszországban, mint az Egyesült Államok – hívta fel a figyelmet a biztonságpolitikai szakértő.

Amerika ráadásul egyrészt erőlteti a szankciókat – folytatta, másrészt elkezdte a mutogatás a német hadiparra az orosz haderő korszerűsítése miatt, holott a német hadipar tekinthető a legtisztességesebbnek: letiltott egy harckocsi-szállítmányt Szaúd-Arábiába, válságövezetbe egyáltalán nem szállít fegyvert, a működését pedig a kormány ellenőrzi – részletezte Nógrádi. Az egyébként is feszült amerikai-német kapcsolatnak ez nem tesz jót – emelte ki, főleg miközben a franciák minden embargót támogatnak Oroszországgal szemben, kivéve a francia hadihajók leszállítását Moszkvának – fűzte hozzá.

Nógrádi György szerint Joe Biden amerikai alelnök és a CIA-főigazgató kijevi utazásának célja az volt, hogy biztosítsa Ukrajnát az amerikai gazdasági, politikai és katonai támogatásról egy rendkívül gyenge ukrán vezetés talpra állításával. Nagy háború ennek ellenére nem várható – erősítette meg a szakértő.