MODEM: csak annyi bizonyos, hogy eltűnt két kép

Valóban eltűnt két nagy értékű kép a debreceni MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ műtárgyraktárából, és nem kizárt hogy ellopták az alkotásokat, de a lopás tényét nem tudják megerősíteni - mondta Kukla Krisztián, a MODEM igazgatója csütörtök délután az MTI érdeklődésére.

Előzőleg Antal Péter, az alkotások tulajdonosa az MTI-nek elmondta: a két eltűnt kép egyike Csontváry Kosztka Tivadar Éjszakai jelenet kápolnával és alakokkal című alkotása, a másik Nemes Lampérth József Táj című tusrajza.

A két kép része annak a 400-500 közötti, az Antal-Lusztig-gyűjtemény részét képező alkotásnak, amelyet 8 évvel ezelőtt, 10 éves tartós letétbe adott át Debrecen önkormányzatának a tulajdonos. Az akkor 3,4 milliárd forint értéket képviselő műalkotások bemutatásával nyílhatott meg a MODEM Debrecenben - emlékeztetett Antal Péter hozzátéve, hogy az eltűnt két kép akkori összértéke meghaladta a 100 millió forintot.

Kukla Krisztián tájékoztatása szerint egy leltározás során tapasztalták a hiányt, amit alapos keresés követett: a MODEM egész épületét, az alkotások teljes dokumentációját és a gyűjtő más tárolóhelyeit is átvizsgálták.
Amikor biztosan kiderült, hogy a képek nincsenek az épületben, megtette a feljelentést a rendőrségen - fűzte hozzá Kukla Krisztián.

Az MTI érdeklődésére elmondta: a műtárgyraktárban rendszeresen nagy a forgalom, de szigorúan szabályozott a belépés, mindenkiről tudnak, aki valaha is ott járt. Az egész épületben egyébként folyamatos, kamerás megfigyelő rendszer működik - fűzte hozzá.

Kukla Krisztián megítélése szerint a biztonsági rendszer megfelelő a MODEM-ben, de nyilván súlyos mulasztás történhetett, és az emberi tényezőt nem lehet kizárni, ezt hivatott kideríteni a rendőrségi vizsgálat.

Dobó Dénes, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI érdeklődésére megerősítette: a főkapitányság az ügyben nyomozást rendelt el ismeretlen tettes ellen lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt.
A nyomozás érdekeire való tekintettel a rendőrségi szóvivő további részletet nem közölt az ügyről.

A MODEM közleménye szerint "az önkormányzat a MODEM vonatkozásában teljes körű vagyonbiztosítással és általános felelősségbiztosítással rendelkezik".