Kalapács alá kerül Banksy több illegálisan készült műve

Elárverezi Banksy, a legendás brit utcaművész több művét jótékony célra a Sincura Group néven ismert művészcsoport, amely egymilliárd forintot megközelítő bevételre számít az online aukcióból.

Az alkotóhoz hasonlóan ismeretlenségbe burkolózó művészkollektíva csütörtökön egy londoni szállodában mutatott be többet a hét, árverésre kerülő, Banksynek tulajdonított falfestményből, köztük több közismertet.

A csoport azt állítja, hogy csupa olyan, "illegálisan" készült művet kínálnak megvételre, amelyeket az ingatlantulajdonosok kifejezett kérésére távolítottak el az épületek faláról.

A sablonnal készült falfestményeket 100 és 500 ezer font közötti áron kínálják eladásra április 27-től, s a szervezők arra számítanak, hogy a 2,5 millió fontot (938 millió forint) is elérheti az összbevétel, amelyet egyelőre meg nem nevezett jótékony célokra fordítanak.

Az ME Hotelben tartott csütörtöki sajtótájékoztató és kiállítás épp olyan rejtélyes volt, mint maga a kilétét aggályosan titkoló alkotó vagy az ugyancsak rejtőzködő művészcsoport: "kurátorok" helyett biztonsági őrök vezették körbe az Ellopni Banksyt? elnevezésű kiállításon az újságírókat, akiknek szigorúan megtiltották a kérdezést és az interjúkészítést.

Banksy, aki mára a világ egyik leghíresebb képzőművésze lett, honlapján azt közölte, hogy nincs semmi köze az árveréshez, nem kérték a beleegyezését sem.

A művész Kissing Coppers című "falfirkáját" februárban 575 ezer dollárért (128 millió forint) adták el egy miami árverésen.

Kapcsolódó tartalom