Változás júliustól: így módosul a hivatali ügyintézés

Az Országgyűlés tavaly májusban fogadta el azt a törvényt, amely szerint idén júliustól már elektronikusan vezetik az anyakönyveket.

Egyszerűbb és gyorsabb lesz az ügyintézés az anyakönyvi kivonatok kérésénél júliustól. A jelenlegi négyféle anyakönyvet egyetlen, személyhez kötött elektronikus nyilvántartás váltja majd fel.

A zuglói polgármesteri hivatalban például több ezer anyakönyvet őriznek. Van köztük születési, halotti, házassági és bejegyzett élettársi anyakönyv is. Akinek most szüksége van egy másolatra, annak ott kell kikérnie a dokumentumot, ahol eredetileg bejegyezték.

Az Országgyűlés tavaly májusban fogadta el azt a törvényt, amely szerint idén júliustól már elektronikusan vezetik az anyakönyveket, így július elsejétől minden gyermek születését, illetve minden friss házasság megkötését már az új rendszerbe rögzítik. Ezek a kivonatok bárhonnan hozzáférhetőek lesznek.

"Ha valakinek hiteles másolatra volt szüksége az anyakönyvéről, eddig el kellett mennie ahhoz az anyakönyvvezetőhőz ahol anyakönyvezték" - mondta a Híradónak a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának elnöke. Vetési Iván hozzátette: ez a lehetőség bővül most azzal, hogy bármelyik anyakönyvvezetőhöz el lehet menni, hiszen a nyilvántartáshoz bármelyik anyakönyvvezető hozzá tud férni.

Az elektronikus rendszer kialakítása több mint 900 millió forintba kerül, amelynek költségeit teljes egészében az Európai Unió fizeti.