Űrsétával sikeresen kicserélték a rossz számítógépet a Nemzetközi Űrállomáson

Sikeresen kicserélte az elromlott külső számítógépet szerdán a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) dolgozó két amerikai űrhajós, amihez ki kellett szállniuk az űrbe.

A művelet egy órán át tartott, az új számítógép jól működik. A régi csaknem két hete romlott el, egyebek között a napelemszárnyak vezérlésének háttértámogatására szolgált. A fő számítógéppel nem volt baj - folyamatosan tökéletesen működik - és a hatfős legénység - a három orosz, a két amerikai és a japán űrhajós - nem volt veszélyben.

Az űrállomáson egyébként tucatnyi külső számítógép működik. Hogy miért mondta fel az egyik a szolgálatot, azt még mindig nem tudják a mérnökök.

Amerikai asztronauták tavaly nyár óta nem léptek ki a nyílt világűrbe, mivel akkor csaknem végzetessé vált egy "űrséta": egy űrhajós sisakja megtelt űrruhája hűtőrendszeréből származó vízzel és emiatt kis híján megfulladt.

Az amerikai űrhajózási hivatal még mindig vizsgálja, hogy mi okozta a bajt.