Parlamenti posztokról egyeztettek a pártok

Az új parlamenti ciklusban is várhatóan öt alelnöke és tíz jegyzője lesz az Országgyűlésnek. Az alakuló ülést május hatodikára hívta össze Áder János köztársasági elnök.

Először egyeztettek az új Országgyűlés működési rendjéről azok a pártok, amelyek frakciót alakíthatnak majd. A Fidesz, a KDNP, az MSZP, a Jobbik, és az LMP vezetői többek között arról tárgyaltak, hogy milyen sűrűn ülésezzen a törvényhozás, melyik párt hol üljön és hány állandó bizottsága legyen az eddiginél kisebb Országgyűlésnek. Ez utóbbi azért fontos, mert az idei évtől nagyobb súlya lesz a bizottságoknak. Itt zajlik majd az egyes törvényjavaslatok szakmai vitája, míg a politikai vitát a teljes Országgyűlés folytatja le.

A Fidesz 14 szakpolitikával foglalkozó bizottságot javasol, ezek közül ötöt vezethet ellenzéki politikus."Nem ragaszkodunk a kétharmad-egyharmados arányhoz a bizottsági helyek tekintetében, megfogalmaztunk egy olyan ajánlatot, hogy az ellenzéki képviselők - a függetleneket is beleértve - az egyharmados aránynál is több bizottsági helyhez juthatnak" - mondta a Híradónak Rogán Antal, a Fidesz korábbi frakcióvezetője.

A szocialisták szerint az egyik legégetőbb hiányosság, hogy a foglalkoztatás-politika nem kap önálló bizottságot. "Nem nagyon kell magyarázni, Magyarország egyik legnagyobb problémája a munkanélküliség, ezért már csak szimbolikusan is, de szakmai tartalom szempontjából is fontos lenne, hogy a foglalkoztatás-politika, akár mással csoportosítva, de mégis önálló bizottságot kapjon" - hangsúlyozta Mesterházy Attila, az MSZP elnöke.

A Jobbik szerint több olyan terület is van, amelyek nem szerepelnek érdemben a kormánypárti elképzelésekben. "Külön szeretném kiemelni az önkormányzati, az ifjúsági és foglalkoztatáspolitikai, valamint az energetikai területet, ezekről azt gondoljuk, mindenképpen beszélni kell, mert nemcsak a bizottsági elnevezések, de még a bizottsági területek között sem szerepeltek ezek a kifejezések" - közölte Vona Gábor pártelnök.

Az LMP megdöbbentőnek tartja, hogy az energia ügye, amely szerintük a fenntartható fejlődés szempontjából az egyik legfontosabb kérdés, sehol sem szerepel. "Enyhén megütközve fogadtam, amikor megláttam a bizottsági struktúrát, hogy az egyik olyan terület, ami semelyik felsorolásban nem volt említve, az pontosan az energiapolitika volt" - jegyezte meg Szél Bernadett, az LMP társelnöke.

Nem zárkóznak el az MSZP által szorgalmazott külön foglalkoztatási bizottság felállításától, amennyiben több frakciótól is érkezik erre javaslat - reagált az ellenzéki javaslatokra Rogán Antal. A Fideszes képviselő hangsúlyozta: az, hogy egy területnek nem lesz saját bizottsága, nem jelenti azt, hogy azzal a kérdéssel a parlament nem is foglalkozik majd. Az új Országgyűlés május 6-án alakul meg, az ülést előkészítő ötpárti egyeztetés pénteken folytatódik.