NATO-hadgyakorlat négy kelet-európai országban

NATO-hadgyakorlat kezdődik Lengyelországban és a három balti államban a szövetség alátámasztásának jegyében - jelentette ki kedden John Kirby ellentengernagy, a Pentagon szóvivője.

A szerdán kezdődő, mintegy egy hónapig tartó szárazföldi hadgyakorlat első, lengyelországi szakaszában mintegy 150, az olaszországi Vicenzából átvezényelt amerikai ejtőernyős is részt vesz. Hétfőig további 450 amerikai katona érkezik majd Észtországba, Lettországba és Litvániába is.

Kirby szerint amerikai csapatok az év folyamán rotációs alapon lesznek jelen ebben a négy országban. Bejelentette, hogy a NATO további hadgyakorlatokat is tervez.

A most kezdődő, négy országban megtartandó hadgyakorlatot, amelynek célja, hogy a Krím orosz elcsatolása nyomán demonstrálja az Egyesült Államoknak a szövetségesei és a régió védelme iránti elkötelezettségét, a múlt héten jelentette be Chuck Hagel amerikai védelmi miniszter.