Borboly: Két EP-mandátumra számít az RMDSZ

Az erdélyi és az egész Kárpát-medencei magyarság érdeke, hogy az RMDSZ bekerüljön az Európai Parlamentbe (EP), mert annak a kisebbségnek, amelynek nincs képviselete az EP-ben, csökken a súlya, és ellenében hozhatnak meg döntéseket – jelentette ki Borboly Csaba, a Romániai Magyar Demokratikus Szövetség (RMDSZ) Hargita megyei tanácsának elnöke az M1 Ma reggel című szerdai adásában.

Románia 21 EP-képviselői helyéből az RMDSZ az eddigi 3 helyett 2 mandátumra számít, mivel csökkent a romániai lakosság és a képviselői helyek száma – mutatott rá Borboly Csaba.

Úgy vélekedett, hogy az európai politika szorosan összekapcsolódik a romániai belpolitikával, hiszen Romániában „nem az van, hogy amit a törvény nem tilt, azt szabad, hanem hogy amiről a törvény nem mondja ki, hogy lehet, azt nem lehet” – állapította meg. Így van ez a szimbólumokkal is, ezért sok esetben Brüsszelből kell olyan jogszabályi környezetet teremteni, amely segíti a magyarságot – fejtette ki.

Az ukrajnai események hatását firtató kérdésre reagálva leszögezte: az RMDSZ „nagyon szeretné és felemeli a szavát”, hogy Moldova minél előbb csatlakozhasson az Európai Unióhoz. Szerinte az erdélyi magyarságra hátrányos helyzetet teremtenek az ukrajnai események, mivel ez már nem kisebbségi probléma, hanem „egy álvita, a nagyhatalmi tolakodás folyamata”, és hatására a románságban növekszik a bizalmatlanság és a félelem. A közbeszédben az európai szinten kezelt helyi autonómia fogalma helyett egyre inkább teret nyer az autonóm államé, ami azonban az elszakadást fedi – emelte ki.