Szíria: az amerikai kormány kivizsgálja a vegyi anyag bevetéséről szóló jelentéseket

Az amerikai kormányzat kivizsgálja azoknak a jelentéseknek a hitelességét, amelyek szerint a szíriai kormányerők mérgező vegyi anyagot vetettek be a felkelők ellen - közölte hétfőn a washingtoni külügyminisztérium szóvivője.

Jen Psaki szerint ha tényleg ez történt, akkor valószínűleg ipari klórgázt használtak. A szíriai felkelők azt állítják, hogy április 11-én és 12-én helikopterekről klórt tartalmazó, rögtönzött bombát dobtak le rájuk Kfar Zeita településnél. Samantha Power amerikai ENSZ-nagykövet erről azt mondta egy interjúban, hogy a vád még nincs bebizonyítva. Ezt nyilvánvalóan ki kell vizsgálni - mondta Psaki.

Az ellenzéki Szíriai Nemzeti Koalíció (SZNK) április 12-én közölte, hogy a kormánycsapatok klórgázt vetettek be az előző napon az említett településen végrehajtott egyik támadásukban, emberek tucatjait sebesítve meg. Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű londoni emigráns szervezet kafr-zitai orvosi forrásokra hivatkozva tudni vélte, hogy a helyi kórházba feltűnően sok embert vittek be fulladásos és mérgezéses tünetekkel. Később ellenzéki aktivisták fotókat és videókat tettek közzé a világhálón annak az állításuknak az alátámasztására, hogy a kormányerők a múlt héten két támadásban is klórgázt használtak.

A szíriai állami televízió ugyanakkor korábban azt jelentette, hogy az al-Kaidához köthető an-Nuszra Front alkalmazott mérges gázt egy fegyveres akció során, két ember halálát okozva. Ez a szervezet a kormánnyal és a többi ellenzéki csoporttal egyaránt szemben áll.

A szíriai vegyi fegyvereket egy tavaly őszi amerikai-orosz megállapodás értelmében meg kell semmisíteni. Az egyezség azután született, hogy az Egyesült Államok katonai beavatkozással fenyegette meg a Moszkva pártfogoltjának számító Bassár el-Aszad szíriai elnököt, miután a damaszkuszi rezsim Washington állítása szerint több mint 1400 embert ölt meg tavaly nyáron egy ideggáztámadásban a szír főváros közelében. Több hír is napvilágot látott azzal kapcsolatosan, hogy vélhetően a damaszkuszi rezsim ellen harcoló an-Nuszra Front is rendelkezik már vegyi fegyverrel.