Megrongálták Áchim L. András szobrát Budapesten

Megrongálták Áchim L. András egykori agrárszocialista politikus budapesti, a városligeti Vajdahunyadvárban található szobrát - közölte Fuzik János, az Országos Szlovák Önkormányzat elnöke az MTI-vel.

Csillag Melinda, az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának ügyeletese az MTI-nek elmondta: szombaton kaptak bejelentést arról, hogy a szobor talapzatán a nevet áthúzták, összefirkálták. A zuglói rendőrkapitányság rongálás miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen.

Fuzik János közlése szerint szombaton értesítették a rongálásról. Mint elmondta, a Magyar Tudományos Akadémia, az OSZÖ és az Áchim L. András Emlékbizottság által közösen állíttatott szobrot néhány hete avatták fel a Magyar Mezőgazdasági Múzeum szoborsétányán.

Az OSZÖ elnöke hozzátette: fontos volt számukra, hogy ebben a jelentős időszakban, amikor a nemzetiségek szószólót delegálhatnak a parlamentbe, a békéscsabai szlovák gazdálkodónak, a parasztpárt alapítójának, egykori országgyűlési képviselőnek szobrot állítsanak Budapesten.

Fuzik Jánost a kollégái arról tájékoztatták, hogy a mellszobor talapzatára a "szégyen" szót írták, de az is látható volt, hogy az alkotást megpróbálták lefeszíteni a talapzatról. Az OSZÖ elnöke szerint elképzelhető, hogy a bronzból készült szobrot az anyaga miatt akarták megszerezni, így "csak" gazdasági bűncselekményről van szó.

Áchim L. András (1871-1911) 1906-ban alapította meg a Magyarországi Független Szocialista Pártot, a későbbi Magyarországi Parasztpártot és hetilapját, a Paraszt Újságot. 1905-ben, majd 1910-ben képviselővé választották. Támogatta az általános, titkos választójogért vívott küzdelmet, és kiadta a Jogot és kenyeret a népnek jelszót.