Érdemes megnézni, milyen segítséget kaptak az érettségizők

Ingyenesen elérhető érettségi felkészítő videókat tett közzé a Nemzedékek Tudása Akadémia a középszintű kötelező vizsgatantárgyakból.

Az idén érettségizőknek már csak kevesebb, mint egy hónap áll rendelkezésükre, hogy felkészüljenek a május 5-én kezdődő írásbeli vizsgákra. Mostantól az úgynevezett videoóra is segíti a tanulást. Az ingyenesen elérhető érettségi felkészítőket a Nemzedékek Tudása Akadémia tette közzé. A kötelező vizsgatantárgyak: a matematika, a történelem, valamint a magyar nyelv és irodalom érettségi témaköreihez tíz-húsz perces videókat nézhetnek meg a diákok. Az oldal az erettsegivideok.ntk.hu oldalon érhető el.
Kossuth Rádió, Napközben

Dobay Péter, a Nemzedékek Tudása Akadémia ügyvezető igazgatója a Kossuth Rádió Napközben című műsorában elmondta: mivel a mai tizenévesek előszeretettel használják az internetet, szabad idejük jó részét közösségi oldalakon töltik, ezért a tanulásukat, az érettségire való felkészülésüket is ebbe a közegbe, a videomegosztó csatornákra helyezték. Dobay Péter arról is beszélt, hogy a videók nagyon sikeresek, az elmúlt másfél hétben több mint 12 ezren nézték meg őket. A Nemzedékek Tudása Akadémia ügyvezető igazgatója hozzátette: tervezik a folytatást, és más tantárgyakból is készítenek majd videókat, azon gondolkodnak, hogy az emelt szintű felkészítéshez is segítséget nyújthatnának.

Történelemből egyelőre 12 videó készült el, egy részük inkább témakörnek nevezhető, mint tételnek, mondta el Foki Tamás, a budapesti Fazekas Mihály Gimnázium igazgatóhelyettese, vezető történelemtanára.

Arató László, az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium vezető magyarnyelv- és irodalomtanára kiemelte: ezek a videók arra is jók, hogy a diákoknak mintát nyújtsanak ahhoz, hogyan kell egy tételt felépíteni. Arató László hozzáfűzte: bár az irodalomhoz kapcsolódó tíz videó három óra alatt megnézhető, persze ahhoz, hogy meg is értsék a tanulók, utána kell nézniük az ott látottaknak. Arató László hozzátette: a video-előadások akár vitaindítónak is alkalmasak, valamint csoportmunkára, órai összefoglalásként is használhatók olyan osztályokban, ahol van aktív tábla vagy a gyerekek rendelkeznek tablettel.

Gerőcs László, az ELTE Trefort Ágoston Gyakorlóiskola vezető matematikatanára elmondta: matematikából 13 témakört dolgoztak fel, az egyes részek körülbelül húszpercesek, amelyből az első négy-öt perc az adott témakör elméleti összefoglalója, definíciókat tartalmaz, majd három-öt feladat megoldása következik. A középszintű írásbeli érettségi ugyanis feladatmegoldásból áll. Gerőcs László hangsúlyozta: a videosorozat arra semmiképpen nem vállalkozik, hogy megtanítsa a középiskolás tananyagot, a személyes kontaktusra épülő tanári magyarázatot sem helyettesíti, a célja, hogy segítséget adjon az otthoni önálló feldolgozáshoz.