Fodor Csaba: ezt mutatja a jó kormányzás index

A tavalyi évhez hasonlóan ismét Magyarország végzett az első helyen a visegrádi országok közül a politikai stabilitást vizsgálva – számolt be a Nézőpont Intézet úgynevezett „jó kormányzás index” felméréséről Fodor Csaba vezető elemző a Kossuth Rádió 180 perc című műsorban.

A politikai stabilitás mellett a társadalmi viszonyok, illetve a gazdasági perspektíva témakörében is vizsgálták Magyarországot, Lengyelországot, Szlovákiát és Csehországot, és Magyarország a társadalmi viszonyok terén is jó eredményt ért el, míg a kiélezett gazdasági versenyben Lengyelország szerezte a legtöbb pontot – számolt be a kutatásról Fodor Csaba.
Hallgassa meg!

Mint mondta: az adott országokban felkért szakértők válaszoltak a feltett kérdésekre. Felhívta rá a figyelmet: a három szempont együttese adhat komplex összképet.

A visegrádi négyek országainak 2013-as kormányzati teljesítményét mérő úgynevezett jó kormányzás indexet a Nézőpont Intézet nemzetközi rendezvényén pénteken mutatják be.