A madarak felismerik a legjobb fészekrakó anyagot

Kutatók szerint a madarak képesek megtanulni, melyik anyag használható jobban a fészekrakáshoz.

Korábban úgy vélték, a gének határozzák meg, milyen építőelemekből rakja fészkét a madár, azaz minden faj saját, veleszületett fészekprogrammal rendelkezik. A kísérletek azonban azt mutatták, a fészek építése sokkal összetettebb, tanulásra épülő folyamat - tudósított a BBC hírportálja a Procedings-B című brit tudományos lapban ismertetett kutatásról.

A kísérletben zebrapintyeknek kínáltak merevebb és puhább madzagot a fészekrakáshoz. "A merevebb madzagot választották, ezzel hatékonyabban tudtak dolgozni, és kevesebb is elég volt a munkához" - magyarázta Ida Bailey, a St. Andrews Egyetem kutatója.

Hím zebrapinty (Fringilla) látható. (MTI/EPA/PA/T. R. Birkhead)

Hím zebrapinty (Fringilla) látható. (MTI/EPA/PA/T. R. Birkhead)



A madarak tanulási képességeit vizsgálva azt tesztelték, képesek-e megtanulni a különbséget az építőanyagok között. Egyik pintycsoport lazább, a másik erősebb, merevebb madzagokat kapott, hogy fészket építsenek belőlük.

A következő lépésben választaniuk kellett a kétféle madzag között. Ekkor azok, amelyeknek előzőleg a gyengébb madzagból kellett dolgozniuk, azonnal a merevebbet választották.

"Ez azt mutatja, a döntéseikben nagy szerepet játszik a tanulás" - következtettek a kutatók.