Németország is hozzájárul a Baltikumba küldött NATO-erősítéshez

Több vadászrepülőt és egy hadihajót küld a Baltikumba Németország, hogy így segítse a NATO ottani védelmi tevékenységét.

A német hadsereg is részt vesz a NATO baltikumi jelenlétének erősítésében, egyelőre egy hadihajóval és hat vadászgéppel - közölte szerdán a német védelmi minisztérium.

A tárca szóvivője elmondta, hogy a német flotta Elbe nevű segédhajója 45 fős legénységgel május végétől augusztus elejéig egy aknaszedő műveletet vezet majd a Balti-tengeren a NATO kötelékében, a légierő pedig hat Eurofighter típusú vadászgéppel vesz részt egy szeptembertől az év végéig tartó baltikumi légi járőrözési küldetésben.

A NATO már fokozta légi járőrözési tevékenységét a térségben, miután Oroszország bekebelezte az Ukrajnához tartozó Krím félszigetet, és májustól 12 gépet állomásoztat majd a régió NATO-tagállamaiban - Észtország, Lettország, Litvánia - , szemben a feszültségmentes időkben a régióban állomásoztatott négy géppel.

Szerdán, a német védelmi minisztérium bejelentését megelőzően Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár közölte, hogy az ukrajnai válság miatt még tovább növelik az észak-atlanti szövetség katonai jelenlétét a levegőben, a szárazföldön és a vízen is. A balti államok légterében járőröző NATO-gépek több küldetést teljesítenek majd, fokozzák a szárazföldi csapatok felkészültségét, és NATO-erők jelennek meg a Balti-tengeren, a Földközi-tenger keleti részén és szükség szerint máshol is - mondta a főtitkár.