A hang világnapját ünneplik az Operában és a Műegyetemen

Énekkoncertekkel és tudományos előadásokkal ünneplik a hang világnapját a Magyar Állami Operaházban és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen szerdán.

Az 1999-ben kezdeményezett hang világnapját (world voice day) világszerte minden év április 16-án ünneplik, Magyarországon azonban csak tavaly kezdődtek a megemlékezések. A nemzetközi szervezőbizottság elnöke Johan Sundberg svéd professzor, az események magyarországi koordinátora Hacki Tamás professzor. Idén a Magyar Állami Operaház is ünnepel Bátori Éva magánénekesnő jóvoltából az Erkel Színházban. Szerda délután kezdődnek a programok, amelyeket nagyszabású színpadi koncert zár neves könnyűzenei előadók és operaénekesek közreműködésével.

Az Erkel emeleti büféjében Mészáros Krisztina egyetemi docens és Hacki Tamás tudományos előadását hallgathatják meg az érdeklődők, A hang csodái, majd a Foniátria és társtudományok címmel. Szó és hang című verses összeállításával készül Huszárik Kata színművész az operaház fiatal énekeseivel. A műsorban Weöres Sándor, Szabó Lőrinc, Kosztolányi Dezső verseit Farkas Ferenc, Orbán György, Vajda János dallamaival hallhatják, elhangzik a legendás operaénekesnő, Kasza Katalin Selmeczi György által muzsikába öntött, Telehold című költeménye is.

A legkisebbek is megünnepelhetik a hang világnapját: a színházteremben délután a számukra színpadra állított, nemrég hatalmas sikerrel bemutatott Parázsfuvolácska című előadást mutatják be. Este együtt ünnepelnek az operaház volt, jelenlegi és jövendő nagyjai, többek közt Pitti Katalin, Létay Kiss Gabriella, Berkes János és Balczó Péter, közösen beszélgetnek Bátori Évával, az eseménysorozat megálmodójával és szervezőjével. A hang világnapja rendhagyó áriaesttel zárul, amelynek díszvendége Rost Andrea lesz. Az áriaest befejezéseként Magyarország jeles könnyűzenészei csatlakoznak az operaénekesekhez: Rúzsa Magdi, Pátkai Rozina és Miller Zoltán, utóbbi az édesapjával, a világhírű baritonnal, Miller Lajossal áll a közönség elé.

Hacki Tamás koordinátor felkérésére a BME is csatlakozott az eseménysorozathoz, így lett a két magyarországi helyszín egyike. A tudomány és művészet találkozása mottóval megrendezett koncert helyszíne az egyetem Q épületének aulája. Az ünnepi műsorban fellép a Castellano Kamarazenekar, a Sinetio Kórus, a Wigner Jenő Kamarakórus és a Műegyetemi Kórus, míg a Villamosmérnöki és Informatikai Kar munkatársai előadásokat tartanak a témában. Fiala Péter Hangsorok, temperálás, adaptív hangolás, Bank Balázs Szemelvények a hangszintézis történetéből, Balás István pedig A hangfizikai törvény és a mesterséges temperáció csatája címmel tart prezentációt. Az esemény védnöke a Magyar Tudományos Akadémia akusztikai osztályközi állandó bizottsága, regisztrálni a www.vik.bme.hu/hang címen lehet.