Szanyi: A tét, folytatódik-e a jobboldal megszorító politikája

A szocialista politikus szerint Orbán Viktor és Vona Gábor pártja is "Moszkva hangját akarja hallatni" Brüsszelben, "a Kelettel kötnek szövetséget a Nyugat ellen". Beszélt arról is, hogy az MSZP központi kampánytámogatás és a "CÖF-höz hasonló munkásőrség" híján inkább az interneten fog kampányolni.

Az MSZP európai parlamenti listavezetője szerint az EP-választás tétje, hogy Európában folytatódik-e a jobboldal megszorító politikája vagy az emberek megélhetését segítő baloldali program jut érvényre. Szanyi Tibor hétfői sajtótájékoztatóján elmondta: az MSZP fő követelése az európai minimálbér bevezetése, hogy az unió egyetlen országában se lehessenek a létminimumnál kisebb jövedelmek. Példaként említette, hogy a magyarországi közmunkabér jócskán elmarad a nagyjából 85 ezer forintos létminimumtól. A szocialista politikus hangsúlyozta, kikérik maguknak, hogy akár a Fidesz, akár a Jobbik nemzeti csapatként láttassa magát a kampányban, mondván, az MSZP is "a nemzeti csapat része", és nemzeti baloldali programmal indul az EP-választáson.

Azt is mondta, hogy mind Orbán Viktor, mind Vona Gábor pártja "Moszkva hangját akarja hallatni" Brüsszelben, "a Kelettel kötnek szövetséget a Nyugat ellen". A Jobbikról szólva feltette a kérdést, miért indul az EP-választáson, ha politikája az európai együttműködés tagadására és a "fékevesztett nacionalizmusra" épül. Szanyi Tibor egy kérdésre közölte, ideje döntő részét ezután is Budapesten fogja tölteni, innen formálják majd az MSZP uniós politikáját. Ezt azzal magyarázta, hogy amint a Zalaegerszegről vagy Nyíregyházáról megválasztott országgyűlési képviselők sem szakadnak el választókerületüktől azzal, hogy bekerülnek a parlamentbe, ő sem hagyja itt Magyarországot, hanem amikor szükséges, Brüsszelben képviseli az érdekeit. Kitért arra is, hogy az MSZP - mivel a parlamenti választással ellentétben ezúttal nincs központi kampánytámogatás, és a "CÖF-höz hasonló munkásőrséggel" sem rendelkezik - nem elsősorban közterületi hirdetésekkel, hanem inkább az interneten fog kampányolni.