Moldvai csángókat tanító pedagógusoknak tartanak továbbképzést Lakiteleken

Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke csütörtökön, a népfőiskolán tartott köszöntőjében hangsúlyozta: rendkívül nagy felelősség, de egyúttal óriási lehetőség is a moldvai csángómagyarok gyermekeinek magyar nyelvre tanítása.

Másodszor tartanak a moldvai csángók magyar falvaiban élő és dolgozó pedagógusoknak továbbképzést a Lakiteleki Népfőiskolán.

Az Országgyűlés alelnöke szerint az ott élő magyar családok éppen csak megértik a magyar szót, a történelmi múlttal, a vallással kell felébreszteni bennük, hogy hova is tartoznak. A moldvai magyar többségű falvakban a történelmi múlttal, a mai nehézségekkel szembesülve, bizonytalanságban élnek a csángómagyar családok. A pedagógusokat arra kérte, hogy segítsenek a helyi értéktár felmérésében.

Lezsák Sándor emlékeztetett arra, hogy a Lakiteleki Népfőiskola részese annak a programnak, melyet a magyar hungarikumokról szóló törvény határoz meg, amelyben a hungarikumok és a nemzeti értéktárak, valamint a megyei értéktárak mellett a külhoni értéktárak feltérképezése is meg fog történni. Szólt arról, hogy a Lakiteleki Népfőiskola ebben az évben a moldvai, a gyimesi és a szórványban élő csángók részére kollégiumot szervez.

Lezsák Sándor fontos előrelépésnek nevezte, hogy a moldvai Bákó településen népfőiskola alapítását tervezik a Kárpát-medencei hálózat keretében.

A vendégek Bahána, Bogdánfalva, Buda, Csík, Diószén, Dumbravény, Ferdinándújfalu, Forrófalva, Gajdár, Kostelek, Külsőrekecsin, Lábnik, Lészped, Lujzikalagor, Magyarfalu, Nagypatak, Pokolpatak, Pusztina, Somoska, Szitás, Trunk, Tyúkszer, Újfalu és Szőlőhegy településekről érkeztek a kedden záruló rendezvényre.

A Lészpedről érkezett Márton Attila programkoordinátor elmondta: 27 helyszínen 43 tanító mintegy 2200 gyerekkel foglalkozik. Fontosnak nevezte, hogy 2013 után idén is tart továbbképzést a Lakiteleki Népfőiskola számukra.

Hozzátette: a nagyszülők egymás között az archaikus magyar nyelvet használják, sőt gyermekeikkel is magyarul beszélnek, az unokák azonban többnyire románul beszélnek egymás között. A magyartanítás hatására egyre több fiatal magyarul beszél a másikkal, sőt lehetőségük van Csíkszeredán magyarul továbbtanulni - tette hozzá

A tanítók között van Vaszi Levente, aki Kosteleken tanítja a csángómagyar gyerekeket, és aki a Magyar Televízió Felszállott a páva vetélkedőjén középdöntőbe jutott.