Elemzők: a baloldal vezetőit komoly felelősség terheli a vereségért

Magyar Kornélia és Lánczi Tamás is úgy véli, hogy a baloldalon a felelősség kérdését sokáig megkerülni nem lehet.

Vasárnap este Bajnai Gordon volt az egyetlen, aki önkritikát fogalmazott meg, amikor kudarcról beszélt. A többiek ezt nem mondták a választás estéjén, abban viszont megegyeztek, hogy nem gratulálnak az ellenfélnek, ami szerintem nem elegáns – mondta Magyar Kornélia, a Magyar Progresszív Intézet igazgatója Az Estében.

Magyar Kornélia szerint az Együtt-PM története arról szólt, hogy kezdeti felívelés után, a sorozatos hibák hatására, hogy került kényszerpályára, és olyan helyzetbe, hogy ezt a szövetséget így és ebben a formában olyan feltételek mellett volt kénytelen megkötni, hogy például most nem lehet frakciója a parlamentben. „Ez egyértelműen politikai kudarc, hogy nem sikerült olyan peremfeltételeket kialkudni magának, hogy legalább az biztosítva legyen, hogy több képviselőjük lesz, (…) aminek az a vége, hogy most frakció nélkül kénytelen politizálni” – közölte.

„Valójában arról van szó, hogy erős volt a nyomás, a szélesebb összefogásra, kerüljön be a DK (…) lehetett sejteni, hogy ez egy olyan kompromisszum, aminek nagyon jó vége nem lehet, és ez meg is történt” – mondta Magyar Kornélia.

A Magyar Progresszív Intézet igazgatója szerint a baloldalon a háttérben a másik hibáztatása jelen van, s Magyar Kornélia szerint az lenne a furcsa, ha ez nem így lenne egy ilyen választási eredmény után. „Előbb-utóbb kénytelenek lesznek számot vetni azzal, hogy mit is csináltak rosszul”, mert úgy nem lehet a választási kudarc okait feltárni, hogy nincs konfliktus, és mindenki egymás keblére borul. A következő négy év az erődemonstrációról, a pozíciók megváltoztatásáról kell, hogy szóljon, ahhoz hogy érdemi változást tudjanak elérni.

Lánczi Tamás, a Századvég Alapítvány vezető elemzője szerint „a baloldal összes vezetőjét a mostani vereségért komoly felelősség terheli”. Az elemző szerint a felelősség kérdését egyik sem meri felvetni, például azért mert hamarosan ráfordulnak az EP-kampányra.

Ugyanakkor Lánczi Tamás úgy véli, hogy a felelősség kérdését sokáig megkerülni nem lehet, hangzatos nyilatkozatokat ugyan tehetnek, hogy nem támadják egymást, de a dolgok természetéből fakadóan ezek a politikai erők egymás vetélytársai lesznek,” eddig is harcoltak a vezető szerepért, ezután is fognak harcolni”, s aligha elképzelhető, hogy ebben a küzdelemben ne kerülne elő a vereségért viselt felelősség kérdése. Ha megpróbálják szőnyeg alá söpörni a kérdést, akkor a saját választóik, a saját politikai holdudvaruk fogja kikényszeríteni, hogy erről beszéljenek – közölte az elemző.

A Századvég vezető elemzője arról is beszélt, hogy a „politikai verseny az egy jó dolog, ha a verseny előre viszi a szereplőket, de itt nem ezt látjuk, itt a szereplők egymást amortizálják le. Senki nem kerül előrébb, hanem egymást húzzák le” – mondta Lánczi Tamás. Hozzátette: a hangzatos nyilatkozatok ellenére, ez a politizálás fog tovább folytatódni a baloldalon, amiből nyertesként biztosan nem kerülnek ki.

Lánczi Tamás arról is beszélt, hogy 2010-ben megrendítő vereséget kapott a baloldal, akkor a felelősség kérdését szétoszlatták, viszont azok, akik a kudarcba belevitték a baloldalt megőrizték vezető szerepüket. Mesterházy, Gyurcsány és Bajnai, mindhárman talpon maradtak, és lényegében változatlan formában próbálták továbbvinni és restaurálni a baloldalt. Most 2014-ben újabb nagy vereséget szenvedtek el, s ezután is a szereplők arra készülnek, hogy a történteket szőnyeg alá söpörve, következmények nélkül, megpróbálják magukat stabilizálni – magyarázta a Századvég vezető elemzője.

Magyar Kornélia az M1 esti műsorában úgy vélte, hogy Mesterházy Attila fejében azért nem fordul meg a lemondás, mert tudja, hogy a frakcióban, „80 százalékban az ő emberei ülnek”. Ezt a véleményt osztotta Lánczi Tamás is: „Mesterházy Attila mögött arctalan és alapvetően politikailag éretlen személyiségek vannak, akik le vannak kötelezve Mesterházynak”.

Lánczi Tamás arra is kitért, hogy a dörzsöltebb politikusok „kifocizták a parlamentből Karácsony Gergőt, és Jávor Benedeket” is.