A kistelepülések is elérhetik a nagy sebességű internetet

A kistelepülések is elérhetik a nagy sebességű internetet, ugyanis az európai uniós forrásból támogatott GOP-program részeként a Ponet Optikai Hálózatfejlesztő Kft. építi ki a füzesabonyi, a mezőcsáti, a balmazújvárosi és a mezőkövesdi kistérség egyes településeihez a nyílt optikai hálózatot – mondta Graur Tamás, a Ponet Optikai Hálózatfejlesztő Kft. ügyvezető igazgatója kedden az MTI-nek.

A szakember úgy fogalmazott, a legújabb technológiának számító optikai hálózatnak köszönhetően a néhányszáz és -ezerfős falvaknak sem kell lemondaniuk a nagy sebességű internetről.

Hangsúlyozta, Magyarország településeinek mintegy egynegyede nem rendelkezik optikai hálózati kapcsolattal. A 21. században ez egyenértékű a gazdasági és társadalmi fejlődésből való kimaradással, a leszakadással, a befektetések elmaradásával, a leküzdhetetlen munkanélküliséggel. Az EU-forrásból támogatott GOP-program keretében az Eqnet Zrt. által létrehozott és szakmai támogatása mellett működő Ponet Optikai Hálózatfejlesztő Kft. pedig ez év novemberéig a már említett négy kistérségben hajtja végre az optikai távközlési körzethálózati fejlesztést az Új Széchenyi Terv részeként – ismertette a részleteket.

Hozzátette, a fejlesztésnek köszönhetően Egyek, Egerfarmos, Újlőrincfalva, Tiszadorogma, Tiszavalk, Borsodgeszt, Csincse, Egerlövő, Kács, Négyes települések csatlakoznak azon 2400 magyarországi településhez, ahol kiépíthetővé válik a gyors és megbízható internetkapcsolat.

A magyar kormány idén februárban fogadta el a Nemzeti Infokommunikációs Stratégiáját, amelyben kitűzte célnak, hogy 2016-ra ne legyen optikával el nem ért (NGA-fehér) település az országban, teljes körűen épüljön ki a Nemzeti Távközlési Gerinchálózat, a mobil szélessávú lefedettség érje el a 95 százalékot, az átlagos sávszélesség pedig az uniós átlagot.