Átvizsgálná az elmúlt 10 év politikai elitjét az LMP

Az LMP vagyonosodási vizsgálatot kezdeményez, amely évente, rendszeresen minden politikusan számára kötelező lenne.

Szél Bernadett, a Lehet Más a Politika (LMP) társelnöke az M1 ma reggelben azt mondta: amíg egy egységnyi GDP előállításához több energia kell, mint Nyugaton, addig a versenyhátrányunkat nem fogjuk tudni behozni.

A politikus közölte: az LMP vagyonosodási vizsgálatot kezdeményez, amely évente, rendszeresen minden politikusan számára kötelező lenne, és az elmúlt 10 év politikai elitjét átvizsgálná a párt. Szél Bernadett szavai szerint az országot akkor lehet kihúzni a kátyúból, ha olyan politikusok kapnak teret, akiknek nincsenek csontvázak a szekrényében. Utalt rá: az LMP 4 éven keresztül folyamatosan nyújtott be a parlamentnek olyan javaslatokat, amelyek arról szóltak, hogy miként lehet a korrupciós kockázatot rendszerszinten csökkenteni, és eddig a javaslatok Szél Bernadett elmondása szerint süket fülekre találtak.

 

Az LMP azt is javasolná, vezessék be, hogy számon lehessen kérni a választási ígéreteket a jelöltektől - emelte ki a képviselő.

A párt válságálló munkahelyeket teremtene – Szél Bernadett szerint 2008-ban, mikor a világválság begyűrűzött Magyarországra, rengeteg munkahelyet szüntettek meg, mivel nem volt innováció a munkaerőpiacon. Az LMP programja 40 éven keresztül biztosítana munkalehetőséget az építőiparban is a munkára alkalmas és munkára kész embereknek.

Javaslatuk szerint a szolgáltatókkal egyezséget lehetne kötni, ami arról szólna, hogy maga a szolgáltató mérné fel az ingatlan állapotát, adna ajánlatot az energetikai továbbfejlesztésre, elvégezné a javításokat, és a lakó ugyanazt a rezsit fizetné, mint korábban – de mivel le van szigetelve a ház, értelemszerűen kevesebbet fogyaszt. Mikor pedig letelt a tartozás, az alacsonyabb összegű rezsit fizeti tovább – emelte ki Szél Bernadett.

A képviselő hangsúlyozta: a megújuló Magyarországon mindenkinek van helye, lehetősége, és munkahely is bőven lenne, „ha az országot leszigetelnénk, fejlesztenénk a helyi gazdaságot, nem az egyfajta növényre koncentráló, nagy vegyszerigényű és kis munkaigényű mezőgazdaságot erőltetnénk, és nem atomerőművet próbálnánk megvalósítani, hanem a megújuló energiákat próbálnánk fejleszteni”.

A megújuló energia területén 40-60 ezer munkahelyet lehetne teremteni 2020-ra Szél Bernadett szerint, a közvetett munkahelyteremtő hatás pedig ennek a duplája - domborította ki az LMP társelnöke.