Megalakult a Rómer Flóris Emlékbizottság

Megalakult a Rómer Flóris Emlékbizottság, amely azt tűzte céljául, hogy a polihisztor emlékévévé nyilváníttassa a 2015-ös évet, és megszervezze az egész éves megemlékezéssorozatot - hangzott el a testület keddi győri bemutatkozó sajtótájékoztatóján.

Grászli Bernadett, a Bakonyalja Barátai Egyesülettel és a Rómer Flóris Alapítvánnyal összefogó helyi Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum igazgatója az MTI érdeklődésére elmondta: az intézményükben rendezett, majd vándorútra induló kiállítás lesz az emlékév gerince.

A szervezők minden érdeklődőt arra buzdítanak, hogy kapcsolódjon be a szervezésbe, hogy minél több eseménnyel emlékezhessenek meg a régész, művészettörténész születésének bicentenáriumáról 2015-ben.
Hozzátette: a múzeum fő feladata lesz az emlékév tudományos programjának kidolgozása, összefogása, kiállítások, konferenciák szervezése, repertóriumok készítése, illetve a meglévő anyagok digitalizálása.

Közlése szerint a kiállítás megrendezését és katalógusának kiadását támogatja majd a győri önkormányzat. Az igazgató szólt arról is, hogy számos, Rómer életéhez kötődő magyarországi település mellett szeretnék bevonni az eseménysorozatba szülővárosát, Pozsonyt és nyughelyét, Nagyváradot is.

Németh Vilmos, a Rómer Flóris Alapítvány elnöke megemlítette, céljuk, hogy az évfordulóra Rómer-emlékérmet készítsenek ezüstből vagy bronzból. Felidézte: 2009-ben, a Magyar Éremgyűjtők Egyesületének győri konferenciájára már készült egy ilyen érme, egyik oldalán Rómer itteni múzeumalapításának másfél százados, túloldalán pedig a kismegyeri csata 200. évfordulójának állítva emléket.

Czibula György, a Bakonyalja Barátai Egyesület elnöke elmondta, hogy 2010-ben, az első kiadás 150. évfordulóján jelentették meg a szerző Bakony-leírásának reprint kiadását. Kiemelte: "már akkor láttuk, hogy a Bakonynak és Rómer Flórisnak rengeteg rajongója van", így adta magát, hogy az akkor megszerzett ismereteket, tapasztalatokat ezen az eseménysorozaton is hasznosítják.

Szeretnék ugyanis bemutatni a zömmel ismeretterjesztésre is alkalmas Rómer-életművet, különös tekintettel arra, hogy egyes elemei máig megkerülhetetlenek a kutatók számára. Mindezen tevékenységeket a www.romer2015.hu honlap segítségével fogják majd össze a szervezők.

Rómer Flóris (1815-1889) régész, művészettörténész, festőművész, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, nagyváradi nagyprépost-kanonok, a magyar régészet atyja.