Fölszállott a páva: a 2. elődöntő továbbjutói

Kacsó Hanga Borbála énekes, Németh Antal szólótáncos, a Nógrád Táncegyüttes és a Tokos Zenekar jutott tovább pontozással, vigaszágon a Nyírség Táncegyüttes és Kurdi Gábor mehet a népi tehetségkutató középdöntőibe.

A zsűri döntése értelmében Kacsó Hanga Borbála énekes, Németh Antal szólótáncos, a Nógrád Táncegyüttes és a Tokos Zenekar jutott tovább pontozással a szombati második elődöntőből a népi tehetségkutató középdöntőibe. Vigaszágon a Nyírség Táncegyüttest és Kurdi Gábort küldték tovább az ítészek. A műsor szombat esti adásában az énekes szólisták és énekegyüttesek, a néptáncegyüttesek, a táncospárok és táncos szólisták, illetve a zenekarok és hangszeres szólisták kategóriáiban három-három versenyző mutatkozott be élőben is. Az adás végén a Tímár testvérek léptek színpadra Kubinyi Júlia énekesnővel és a Szellő Táncegyüttessel. A népi tehetségkutató versenyben előadott produkciókat már visszanézhetik az érdeklődők a www.mediaklikk.hu/pava oldalon. A műsor a harmadik élő elődöntővel folytatódik március 22-én, ahol újabb tizenkét produkció versenyez majd a továbbjutásért.

A 2013-ban 8 helyszínen megrendezett területi előválogatókból az idei Fölszállott a páva élő adásaiba, az elődöntőkbe összesen 48 produkció jutott be négy kategóriában: énekes szólisták és énekegyüttesek, hangszeres szólisták és zenekarok, szóló és páros táncosok, valamint táncegyüttesek versengenek egymással.  Márciusban négy adáson keresztül kategóriánként három-három produkció mutatkozik be a zsűri előtt, amelynek elnöke Sebő Ferenc Kossuth-díjas zenész. A testület tagja Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas koreográfus, Sebestyén Márta Kossuth-díjas énekes, Agócs Gergely néprajzkutató, zenész és Diószegi László, történész, koreográfus, a Martin György Néptáncszövetség elnöke.  Az elmúlt nyolc hétvégén a Duna nézői a területi válogatófilmeket láthatták: határon innen és túl, szakmai zsűri segítségével több mint ezer fiatal mérte össze tudását a népzenei és néptáncos tehetségkutatóban.