Simon-ügy: ennyibe kerülhetett a hamis útlevél

Kezdeményezte Simon Gábor előzetes letartóztatását az ügyészség, a szökés, elrejtőzés és a bűnismétlés veszélye miatt. A Híradó információi szerint nagyjából 12 millió forintért lehet ahhoz hasonló afrikai útlevelet vásárolni, amellyel az MSZP volt elnökhelyettesének ismerőse nyitott itthon titkos bankszámlát.

Simon Gábor, ahogy az elmúlt években a nyilvánosság ismerte, az MSZP egyik vezető politikusa volt. Most már másfél napja őrizetben van, öt vizsgálat van folyamatban ellene. Nyomoznak adócsalás, magánokirat és közokirat-hamisítás miatt is. Utóbbi miatt azért, mert az ügyészség szerint hamis útlevele van, amit egy afrikai országban állítottak ki, sajtóhírek szerint: Bissau-Guineában.

Az index.hu úgy tudja, Simon Gábor hamis útlevelében a saját adatai és fotója van. A Híradó információi szerint azonban az MSZP volt elnökhelyettese saját neve helyett Derdák Gábriel néven szerepel az útlevélben, vagyis vezetéknévnek édesanyja lánykori nevét használta.

A Híradó utánajárt, hogyan lehet beszerezni ilyen okmányt. Egy internetes oldal például azzal hirdeti magát, hogy náluk „40 ezer euróért lehet vásárolni bissau-guineai útlevelet”, vagyis nagyjából 12 millió forintért. Azt írják, így ez „a legolcsóbb második útlevél lehetőség jelenleg a világon”. Ugyanott meg lehet tudni azt is, hogy milyen adózási és áfa-fizetési feltételek vannak abban az afrikai országban.

Micskey Lajos, a Bankráció.hu pénzügyi elemzője szerint minden számlanyitáskor ellenőrzik ugyan az okiratok valódiságát, de ha valakinek nagyon sok pénze van, akkor profi hamisítványt tud vásárolni. Ez történhetett az egykori szocialista politikus esetében is.

„Ha valakinek nagyon sok pénze van, nagyon jó hamisítványt tud venni: akkor valószínűleg átcsúszhat egy ilyen ellenőrzés során” – nyilatkozta kedden a Híradónak Micskey Lajos.

Arra, hogy miért nyit valaki hamis személyi adatokkal bankszámlát, logikus magyarázat lehet, hogy nem akarja a saját nevén tartani a vagyonát vagy szürke pénzt akar tisztára mosni. Vadász Iván adótanácsadó szerint pénzmosásra akkor van szüksége valakinek, ha egy bűncselekményből igazolatlan vagyona keletkezett.

„A pénzmosást mindig megelőzi egy másik bűncselekmény. Leegyszerűsítve: például korrupt voltam, ebből szereztem egy összeget, majd ezt egy bankszámlára betettem. Ebben az esetben már meg is történt a pénzmosás” – magyarázta a szakértő.

Egyre több jel utal arra, hogy az osztrák számlákon tartott eltitkolt 240 milliós vagyona mellett további titkos pénzei is lehetnek Simon Gábornak.

Az Index írt róla először, hogy a volt szocialista politikusnak az Interpol által csalás miatt körözött Welsz Tamás volt a pénzügyi bizalmasa, akinek a házában saját széfje volt Simon Gábornak, és abból a házkutatáskor több tízmillió forint került elő.

Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője szerint Simon Gábor ügye példátlan a magyar demokrácia történetében. Azt mondta: nehéz elhinni, hogy Simon magányos elkövető lenne, és hogy a bűncselekményekről ne szereztek volna már korábban értesülést az MSZP és a baloldal vezetői.

„A magyar emberek és a Fidesz országgyűlési képviselői is mélységesen fel vannak háborodva, magyarázatot követelünk, és minden részletet tudni akarunk. A magyar baloldal három vezetőjének: Mesterházy Attilának, Bajnai Gordonnak és Gyurcsány Ferencnek meg kell szólalnia. Tudnunk kell, hogy mióta tudnak, és mit tudnak a Simon Gábor által elkövetett bűncselekményekről” – nyomatékosította Rogán Antal.

„35 napja várjuk a választ: Mit tudsz a 240 millióról?” – ilyen és ehhez hasonló feliratokkal várták kormánypárti tüntetők Monoron Mesterházy Attilát. Az MSZP elnöke leszögezte: ők kirúgták a pártból Simon Gábort, és megerősítette, hogy tudomása szerint egykori helyettesének vagyona a politikai pályafutását megelőző életéből való. Simon Gábor legalábbis ezt mondta neki.

A Központi Nyomozó Főügyészség kedden indítványozta Simon Gábor letartóztatását, a bíróság szerda reggel dönt arról, hogy előzetesbe helyezik-e az MSZP volt elnökhelyettesét.