Betiltanák Egyiptomban a Noé című filmet

Az egyiptomi Al-Azhar, a szunnita iszlám legtekintélyesebb vallástudományi és -jogi intézménye szerint a film "sérti a saria elveit és alapjait és kihívja a hívők haragját". Darren Aronofsky, a Fekete hattyú rendezője a bibliai figura köré épülő alkotásának premierjét világszerte március végén - Magyarországon március 27-én - tartják.

A Noé című hollywoodi film betiltására szólította fel a hatóságokat az egyiptomi Al-Azhar, a szunnita iszlám legtekintélyesebb vallástudományi és -jogi intézménye.

Darren Aronofskynak, a Fekete hattyú rendezőjének a bibliai figura köré épülő filmjének premierjét világszerte március végén - Magyarországon március 27-én - tartják, de az Al-Azhar tiltása miatt nagy valószínűséggel az észak-afrikai ország mozijaiban nem lesz látható. "Az Al-Azhar, az intézet vezető imámja, a Legfőbb Vallástudósok Tanácsa és az Iszlám Kutatói Tanácsa elutasítja isten prófétáinak, hírnökeinek és Mohamed próféta társainak képszerű megelevenítését" - olvasható a vallási tisztségviselők közleményben.

A filmben Russell Crowe által alakított Noé és családja több helyen is megjelenik a Koránban, főleg az írás róla elnevezett egyik fejezetében. A nagy presztízsű grémium nyilatkozata szerint a film "sérti a saria elveit és alapjait és kihívja a hívők haragját".

Egy 2011-ben a YouTube videómegosztó portálon megjelent iszlámkritikus film, az Innocence of Muslims (A muszlimok ártatlansága) több napig tartó, heves tüntetéseket váltott ki az amerikai nagykövetség kairói épülete előtt. Az összecsapások és különféle jogi indítványok eredményeként a YouTube végül megszüntette a videó elérhetőségét Egyiptomból és egy sor másik országból is.

Nem csak vallási akadályokba ütközhetnek filmek az arab világ legnépesebb országában. A világszerte érdeklődést keltő A Tér című dokumentumfilmet - amely a kairói Tahrir téri tüntetésekből induló forradalmat dolgozza fel - idén Oscar-díjra jelölték ugyan, de a hazai mozikban mindeddig nem volt látható. A hatóságok adminisztratív okokra hivatkoznak mondván, hogy a film gyártói elmulasztották kitölteni a megfelelő okmányokat.