Kósa: Ezt akármelyik ellenzéki odaadta volna a sajtónak

A Fidesz ügyvezető alelnöke, Kósa Lajos szerint a 2006-os őszödi beszéd ügyében nem az a lényeg, hogy az miként került nyilvánosságra, hanem, hogy mit tartalmaz. A politikus szerint bármelyik akkori ellenzéki odaadta volna a sajtónak a hangfelvételt.

Az őszödi beszéd kiszivárogtatása kapcsán a döntő kérdés az, ki gondolta, hogy azt nyilvánosságra kell hozni – ez maga az akkori miniszterelnök volt, Gyurcsány Ferenc – mondta a 180 percben Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke arra a kérdésre, hogy ő még a sajtóközlés előtt tudomást szerzett-e a hangfelvétel tartalmáról.

Hogy a nyilvánosságra hozatalnak konkrétan mi volt az útja, csak annyira fontos, mint az, hogy például a Kossuth Rádiónak, akkor, amikor ezt leadták, ki volt a szerkesztője. Ez nagyjából érdektelen – tette hozzá a politikus. A Fidesz alelnöke szerint ő vasárnapi tévéinterjújában sem állította, hogy már az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése előtt hallotta, tudta, hogy mi áll a hangfelvételben. „Nem ezt mondtam. Annyit mondtam, hogy tudtam, hogy van egy ilyen – mert nyilván nem csak nekem van, hanem számos ellenzéki politikusnak ezt eljuttatták, vagy ez a hír terjedt. De hát még aznap a Kossuth Rádió az egészet beadta, tehát ennek nem sok jelentősége van” – fogalmazott.
Kósa Lajos - őszödi beszéd kiszivárogtatása - 180 perc

Akármelyik ellenzéki odaadta volna a sajtónak

Arra a megjegyezésre, hogy Gyurcsány Ferenc azt állítja, ő nem tudott arról, hogy az őszödi beszédet a nyilvánosság elé fogják tárni, Kósa Lajos azt válaszolta, a kiszivárogtatás kapcsán a jelentés nem közöl nevet. Korábban Gyurcsány Ferenc mindenfajta keresztnevekkel dobálózott, „Feri, Kati, Sára, Palkó, Klára s valahány név a naptárba, visszajövök még hozzátok, viszontlátásra, pajtások” – fogalmazott a Fidesz alelnöke, aki szerint az egész már nagyon nevetséges. Kósa Lajos úgy látja, ez mind arra szolgál, hogy elfedje a lényeget, azt, hogy 2006-ban Magyarország akkori miniszterelnöke azt mondta, hazudott reggel, éjjel meg este, kabinetje nem kormányozta az országot, variáltak a költségvetési adatokkal és becsapták az Európai Uniót.

„Ez azért mégis csak a nyilvánosságra tartozik. Tehát az a helyzet, hogy ha egy ilyen anyagot a miniszterelnök úgy dönt, hogy kiad, az teljesen nyilvánvaló, hogy egyébként akármilyen ellenzékinek adja, az azonnal a sajtónak adja. Aztán azt mondja, hogy kedves sajtó, itt van, a ti dolgotok az, hogy eldöntsétek, hogy ez nyilvánosság elé tartozik vagy sem, leadjátok vagy sem. Senki az égvilágon nem kényszerített senkit arra, hogy ezt bemondják” – mondta Kósa Lajos. A politikus szerint nyilvánvaló, hogy ha Kossuth adó főszerkesztője megkapott egy olyan anyagot, amely arról szólt, hogy a miniszterelnök hazudott, akkor nem habozott.

Kósa Lajos szerint a jelentésből az őszödi beszéd kiszivárgásáról készített, az Alkotmányvédelmi Hivatal honlapján közzétett jelentésből is kiderül, hogy Gyurcsány Ferenc tudtával, beleegyezésével a felszólalás tartalmát eljuttatták különböző akkori ellenzéki erőknek, azzal a szándékkal, hogy hozzák nyilvánosságra. A jelentésben tehát az a legérdekesebb, hogy kiderül, a kiszivárogtató maga Gyurcsány Ferenc volt. Valamiért Gyurcsány Ferenc úgy gondolta, hogy az őszödi beszéd nagyon jól sikerült, ezért úgy gondolta, hogy nyilvánosságra kellene hozni a tartalmát – mondta a Kossuth Rádió műsorában a Fidesz alelnöke.

Kósa szerint voltak elszólások

Arra a felvetésre, hogy Gyurcsány Ferenc és ellenzéki politikusok úgy interpretálják a jelentésben foglaltakat, hogy közvetve a Fidesz volt a 2006-os események felbujtója, a párt döntött arról, hogy az emberek elé kerüljön az, mi történt az őszödi tanácskozáson, Kósa Lajos azt mondta, ez szemenszedett hazugság. Ez körülbelül az a logika, hogy a 2006. október 23-án az emlékezőkbe belelövető Gyurcsány Ferenc azokat teszi felelőssé, akik ott voltak emlékezni. Eszerint az az ember a hibás, akinek kilőtték a szemét, hogy miért tette a szemét a lövedék elé. Ez felháborító cinizmus, amit vissza kell utasítani – mondta a fideszes politikus.

Arra a kérdésre, hogy amikor a Fidesznél tudomást szereztek a hangfelvételről, volt-e sejtésük, információjuk arról, hogy az tudatosan került ki a szocialista párttól, Kósa Lajos azt mondta: „hogy lett volna, pontosabban fogalmam sincs”. A politikus szerint az egész vadregényes, motoros futáros történet, ami a jelentésben van, kicsit mókás. Ráadásul az adatközlő alapvetően Rózsa-Flores Eduárdóra hivatkozik, akiről azért lehet tudni, hogy a kijelentéseit nem lehet száz százalékosan készpénznek venni. Más elszólások is viszont arra mutattak, hogy Gyurcsány Ferenc, illetve köre azt gondolta, ez élete legjobb beszéde, és ezt nyilvánosságra kell hozni. Hogy milyen szándékból, ezt tőlük kell megkérdezni – tette hozzá Kósa Lajos.

Gyurcsány Ferenc szerint a felvételt a Fidesz juttatta el a sajtóhoz

Gyurcsány Ferenc, Demokratikus Koalíció (DK) elnöke, volt kormányfő a jelentések közzététele után azt követelte, hogy Pintér Sándor belügyminiszter teljes terjedelemben hozza nyilvánosságra az őszödi beszéd kiszivárogtatásának körülményeiről készült hivatalos, végső jelentést.

Gyurcsány Ferenc úgy fogalmaz, Pintér Sándor elhallgatni akarja azt, hogy a hanganyag nyilvánosságra hozataláról a Fidesz felső vezetése döntött, az anyagot ők sokszorosíttatták és juttatták el a médiához. "Tudjuk tehát, hogy a Fidesz ilyen módon tudatosan készítette elő a 2006 őszi zavargásokat" - áll a politikus Facebook-bejegyzésében.

Nem tudták azonosítani a megrendelőt és a felvétel birtokosát sem

Az Alkotmányvédelmi Hivatal honlapján anonimizált formában nyilvánosságra hozott két titkosszolgálati jelentés alapján egy szocialista politikus lehet a kiszivárogtató, aki a közzétételről egyeztethetett a később utcai tiltakozásokat kiváltó beszédet elmondó Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnökkel és az MSZP-frakció tagjaival. A "Gerilla" fedőnevű ügy lezárásáról szóló, 2009 júliusi jelentés nem nevezi ugyan meg, de a leírásból nagy valószínűséggel megállapítható, hogy az információ Rózsa-Flores Eduardótól származik, aki csak találgatni tudott a kiszivárogtató politikus személyéről, két lehetséges "elkövetőt" említve (Rózsa-Flores Eduardót 2009. április 16-án Bolíviában egy akcióban kommandósok lelőtték).

A témában készült másik, 2007 májusi, "Gyümölcsöskert" fedőnevű jelentésben megállapítják, szakértői vélemény alapján a hangfelvételt a hivatalos rögzítésre felkért cég munkatársai készítették az őszödi kormányüdülőben, hiteles, vagy annak látszó szóbeli megrendelés alapján. A vizsgálat megállapította, hogy a felvételt készítő társaság munkatársai jóhiszeműen jártak el, és lojálisak voltak az MSZP-hez és Gyurcsány Ferenchez. Mint írják, azonosították azt az embert, aki a nyilvánosságra kerülést megelőző napon birtokában volt a kalózfelvételnek és azt e-mailben továbbította. Ellenőrzése során megállapították, hogy "erősen jobboldali beállítottságú".

A jelentés kimondja, hogy a feltárt ellentmondásokat két okból sem tisztázhatták. Ezek egyike szerint a rendezvény és a nyilvánosságra kerülés időpontja között eltelt idő, valamint a bekövetkezett események "lényegesen befolyásolták a meghallgatottak emlékezetét". A másik pedig az, hogy a tények tisztázását lehetetlenné tette, hogy az ügy szempontjából releváns körülményeket nem dokumentálták. Ezek miatt nem tudták azonosítani a megrendelő személyét, a rögzítés célját, valamint azt sem, hogy a felvételeket ki birtokolta.

Egymillió fölött a támogatók száma

A Fidesz alelnöke a 180 percben az országgyűlési választások előtti aláírásgyűjtésről is beszélt, elmondta, pártja viszonylag jól halad, támogatóik száma a hétvégén átlépte az egymilliót. Hozzátette: szeretnének mindenkit felkeresni, hiszen egy választási kampányban érdemes mindenkire rákopogni, hogy mit gondol az életről – fogalmazott.