NVI: az ajánlás szempontjából nincs jelentősége a pártsorrendnek

Nincs jogi jelentősége annak, hogy milyen sorrendben szerepelnek a pártszövetségek tagszervezetei az ajánlólapokon, erről a Nemzeti Választási Iroda (NVI) tájékoztatta a pártokat - jelentette ki a NVI vezetője kedden, az M1 Ma reggel című műsorában.

A tévedés csupán akkor jelenthet problémát, ha a pártszövetség egy tagszervezete lemarad a szavazólapról, ez meg csupán egy csongrádi egyéni választókerületben fordult elő - közölte Pálffy Ilona.

A sorrendi hiba nem csupán az Összefogás pártjainál fordult elő, a Fidesz-KDNP esetében is számos alkalommal felcserélődött a tagpártok sorrendje - mondta a NVI elnöke.

A baloldali összefogás kampányát irányító Molnár Zsolt (MSZP), Szigetvári Viktor (Együtt), Molnár Csaba (DK), Karácsony Gergely (PM) és Boruzs András (Magyar Liberális Párt) hétfői közleményében azt írta, bár képviselőjelöltjeik országszerte megkezdték az ívek átvételét, többek között Vecsésen, Mezőtúron, Csornán és Pécsen - az előzetesen leadott igénylőlapokkal szemben, az egységes informatikai rendszer ellenére - rossz jelöltállító szervezeti sorrend szerepelt az ajánlóíveken. Ez ellehetetlenítette az ajánlásgyűjtés megkezdését az ellenzéki jelöltek számára, miközben a Fidesz-KDNP jelöltjei már reggeltől gyűjthetik az ajánlásokat ezekben a választókerületekben - tudatták.