NVI: a szavazólapon van jelentősége a pártsorrendnek, az ajánlóíven nincs

A szavazólapon van jelentősége a pártsorrendnek, de az ajánlóíveken nincs - mondta a Nemzeti Választási Iroda vezetője keddi budapesti sajtótájékoztatóján. Pálffy Ilona ezzel arra reagált, hogy több - más pártokkal együtt induló - párt is azt jelezte, rossz sorrendben szerepelnek az ajánlóíveken vagy lemaradtak róla.

Pálffy Ilona elmondta, jogilag nincs jelentősége annak, hogy az ajánlóíveken a pártok milyen sorrendben szerepelnek, a lényeg az, hogy valamennyien rajta legyenek. Jelezte, a közösen induló pártok maguk határozhatják meg, hogy a szavazólapokon milyen sorrendben akarnak szerepelni, és ahhoz "tartania kell magát mindenkinek". Hozzátette: erre hétfőn külön felhívták a választási irodák figyelmét.

Pálffy Ilona közölte, a jelölő szervezetek sorrendjével kapcsolatos hétfői hibát mindegyik érintett választókerületben még aznap délelőtt kijavították, és új ajánlóíveket adtak ki. Jelezte: a hibát "oda nem figyelés, pontatlanság" okozta.

Emlékeztetett: az ajánlóíveken az együtt induló pártoknak olyan sorrendben kell követniük egymást, ahogyan azt korábban kérték, nem pedig ábécérendben vagy másként, ahogy néhány helyen történt.

Elmondta, a hiba a közösen induló pártokat érintette, így a "demokratikus ellenzéket" és a Fidesz-KDNP-t.

Az MSZP, illetve az Együtt-PM jelzése alapján Pécsen, Vecsésen, Mezőtúron és Csornán, valamint Kiskunhalason, Pécsen, Békésen, Csornán, Balassagyarmaton, Vecsésen, Pápán, Budapest XVIII. kerületében és Monoron volt gond, elsősorban a sorrenddel. Hozzátette: ez kizárólag Monoron jelentett "komoly gondot", mert ott csak az MSZP-t tüntették fel az ajánlóíveken, a többi induló pártot nem.

Hasonlóan komoly gondra derült fény - a Fidesz jelzése alapján - Szegeden, Győr két választókerületében, Bicskén és Dunaújvárosban, Budapest 7-es választókerületében (XIII. kerület) és Pakson, ahol csak a nagyobbik kormánypártot tüntették fel, a KDNP-t lehagyták.

A kiadott rossz ajánlóíveket bevonták, helyettük újakat adtak ki - hangsúlyozta.

A hibák miatt most csak "felhívta a választási irodák figyelmét", más intézkedést nem tett, de elvileg lehetősége van rá, hogy az érintett helyi irodavezetők tiszteletdíját csökkentse vagy megvonja, végső esetben pedig - a területi választási iroda vezetővel egyetértésben - le is válthatja az érintetteket - mondta el.

Pálffy Ilona a sajtótájékoztatón az értesítők kézbesítéséről is beszélt. A feladattal megbízott Magyar Posta tájékoztatása szerint a választási értesítőket legkésőbb kedden mindenkinek eljuttatják. Aki mégsem kapja meg, az a lakóhelye szerinti helyi választási irodához fordulhat, ott, ha valóban szerepel a névjegyzékben, új értesítőt kap - ismertette.