Moszkva: az ukrán ellenzék tartózkodjon a fenyegetésektől

Az orosz külügyminisztérium felszólította az ukrán ellenzéket, hogy tartózkodjon a fenyegetésektől és ultimátumoktól, folytasson tartalmas párbeszédet a kijevi kormánnyal, hogy kivezessék az országot súlyos válságából.

A tárca keddi közleménye szerint mindaz, ami történt, annak az eredménye, hogy a nyugati politikusok és az európai intézmények az ukrán válság kezdete óta szemet hunynak a radikális erők agresszív cselekedetei felett, egyben a válság kiterjesztésére, a hatalommal szembeni provokációkra ösztönözve.

Az orosz külügyminisztérium egy másik közleményében bejelentette, hogy Grigorij Karaszin orosz külügyminiszter-helyettes szerdára tervezett utazása nincs kapcsolatban az ukrajnai helyzet súlyosbodásával, azt már korábban tervezték.

Karaszin az Interfax orosz hírügynökségnek kedden hangsúlyozta: a sok rendbontás, az ellenzék egyoldalú, külső támogatása nem szabad, hogy akadályozza az Oroszország és Ukrajna közötti kapcsolatok fejlesztését. Karaszin éppen e kapcsolatok fejlesztéséről folytat ukrán kollégájával, Ruszlan Demcsenkóval politikai konzultációkat. Hozzátette, hogy ennek a párbeszédnek semmilyen titkos napirendje nincs és nem is lehet. A tárgyaláson a kétoldalú kapcsolatokról lesz szó, azok állapotáról a különböző területeken, de természetesen kitérnének az ukrán belpolitikai helyzetre is - hangoztatta a magas rangú diplomata.