Másodfokú árvízvédelmi készültség a Rába körmendi szakaszán

A készültség 13,3 kilométeres hosszúságban érinti a Rába folyó, valamint a Láhn-, a Pinka- és a Vörös-patak töltéseit is.

Másodfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el a Rábán Körmendnél kedd reggel a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az MTI-vel. Hozzáfűzték: a Rába vízszintje kedden reggel Körmendnél elérte a 388 centimétert, és tovább árad, ugyanakkor a folyó szentgotthárdi szakaszán már megszüntették az elsőfokú készültséget is, a vízszint reggel 254 centiméteren állt, és apad.

A közútkezelő tájékoztatása szerint az ár- és belvíz miatt mellékutakat kellett kezárni Vas megyében. Teljes útzárat rendeltek el a hajnali órákban Csörötnek és Vasszentmihály, Csörötnek és Rönök, Rátót és Rábagyarmat, valamint Molnaszecsőd és Döröske között.

Másodfokú árvízvédelmi készültség a Rába körmendi szakaszán


Pécsi Norbert Sándor, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szóvivőjének közlése szerint korábban a Nádasd és Halogy, valamint a Pinkamindszent és az országhatár közötti összekötő út egy szakaszát is lezárták, ezeken továbbra sem lehet közlekedni.

Hozzátette: a közlekedők emellett útszűkületre és sebességkorlátozásra számíthatnak Csörötnek és Kondorfa, Apátistvánfalva és Máriaújfalu, Apátistvánfalva és Kétvölgy között, a csákánydoroszlói bekötőúton, valamint a 87-es úton Kőszeg és az országhatár között.