Hegedűverseny és fesztivál Auer Lipót emlékére

A világhírű, magyar származású hegedűművész emlékére nemzetközi fesztivált, akadémiát és hegedűversenyt alapítanak Veszprémben.

A komolyzenei programsorozatról szóló megállapodást kedden írták alá, és létrejött a szervezést lebonyolító programiroda is.

Az együttműködési megállapodást Porga Gyula, Veszprém polgármestere, Friedler Ferenc, a Pannon Egyetem rektora, Kováts Péter hegedűművész, a veszprémi Mendelssohn Kamarazenekar művészeti vezetője és Batta András, az egységes komolyzenei koncepcióért felelős kormánybiztos írta alá a városházán.

Porga Gyula felidézte: a veszprémi születésű Auer Lipót (1845-1930) hegedűművész és zenepedagógus emlékének ápolására és a róla elnevezett hegedűfesztivál és nemzetközi hegedűverseny lebonyolítására emlékbizottság alakult tavaly a városban, kedden pedig az önkormányzat, a Pannon Egyetem, Kováts Péter és Batta András kötött együttműködési megállapodást, valamint létrehozták a nemzetközi hegedűfesztivál előkészítésére a programirodát is. A polgármester úgy vélte, hogy a város egyik leghíresebb szülötte emlékére létrehozandó programsorozatra nemcsak Veszprém, hanem az egész ország büszke lesz.

Batta András szerint az Auer-programmal Magyarország ismét üzenni tud a nemzetközi közönségnek, hosszú szellemi és más szempontból is fontos, fenntartható fejlődés indulhat el Veszprémből az együttműködés aláírásával.  A kormánybiztos beszélt arról is, hogy a veszprémihez hasonló kezdeményezések hidakat hoznak létre a vidék és Budapest között. Az Auer-programban a háttérben ugyanis a budapesti Zenekadémia is szeretne részt venni, például koncertlehetőség felajánlásával a győztesnek, illetve fiatal művészeket is küldenének a versenyre - tette hozzá.

Friedler Ferenc, a Pannon Egyetem rektora kifejtette: az egyetem nem csupán diplomát ad növendékeinek, hanem a szakmai karrierjük alapjait is, amelyhez elengedhetetlen az alapvető tájékozottság a különböző művészetekben, így a zenetudományban is.

Kozma Imre, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapítója, a veszprémi Auer Lipót-program ötletadója azt mondta: fontos, hogy világon mindenütt megismerkedjenek a magyar kultúra gazdagságával. Megjegyezte: az első hírekre a legnevesebb külföldi művészek jelezték, hogy részt szeretnének venni a programban.

Kováts Péter felidézte: néhány évvel ezelőtt filmet készítettek Auer Lipót életéről, hogy közelebb hozzák személyiségét a közönséghez. Emellett a veszprémi zeneművészeti szakközépiskola évek óta megrendezi az Auer Akadémiát, amelynek hegedűkurzusai immár a nagy programsorozat részei lesznek.

A művészeti vezető rámutatott: a világban sok helyütt rendeznek hegedűversenyeket, a veszprémi Auer Lipót Nemzetközi Hegedűverseny ezek közül egyediségével, például tematikájával fog kiemelkedni. Az MTI kérdésére elmondta: bizonyos "standardokat" megtartanak, viszont Auer életútját követve kellő hangsúllyal fog szerepelni a magyar zene, továbbá a kiírásban helyet kapnak orosz és amerikai szerzők művei is.

Újdonság lesz, hogy a versenyzők nemcsak szólóhegedűsként, hanem koncertmesteri szólósként is bemutatkoznak, ahogyan azt Auer tette az orosz balettnél. A nemzetközi hegedűversenyt jövőre rendezik meg először, a verseny zsűrijének elnöke Zakhar Bron orosz hegedűművész és tanár lesz, az Auer által megteremtett világszínvonalú hegedűiskola egyik leghíresebb tanítványa. A versenyre várják Zakhar Bron két világhírű tanítványát is: Maxim Vengerov és Vadim Repin hegedűművészeket.

Kováts Péter az idén először megrendezendő hegedűfesztiválról elmondta: a rendezvény nem csupán a hegedűrajongóknak szól, a programban a komolyzene mellett más műfajok, például a dzsessz is meg fog jelenni. Ugyanakkor hangsúlyozta: a világ legjelesebb hegedűművészei jönnek el Veszprémbe a fesztivál keretében.

Az 1845-ben Veszprémben született Auer Lipót Budapesten Ridley-Kohne Dávidnál, Bécsben Jakob Dontnál, majd Hannoverben Joachim Józsefnél tanult. Ezután Szentpéterváron telepedett le, és a Szentpétervári Konzervatóriumban tanított 1868-tól 1917-ig.

A világhírű magyar hegedűművész, tanár, karmester és zeneszerző nevéhez kapcsolódik az ún. pétervári vonófogás, amely révén a mutatóujjnak és a csuklónak nagyobb szerep jut, mint korábban. Auer Lipót az 1917-es bolsevik hatalomátvétel után az Egyesült Államokba menekült. A philadelphiai Curtis Institute of Musicban és a New York-i Institute of Musical Art-ban tanított. 1926-ban megkapta az amerikai állampolgárságot.