Orbán: a kínai-magyar kapcsolatok erősítéséért érkeztünk

Aki a magyarokkal köt üzletet, az az Európai Unió növekedési motorjával kerül kapcsolatba - jelentette ki a miniszterelnök. Orbán Viktor Pekingben azt mondta: Magyarország Európa egyik legversenyképesebb gazdasága, ahol komoly termelési központ jött létre, és kiépült egy fontos kutatás-fejlesztési hálózat. A kormányfő szerint a magyar gazdaság 2016-ban 4 százalékkal bővülhet.

Négyszázalékos gazdasági növekedést tűz ki célul 2016-ra a magyar kormány - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Kínai Nemzetközi Kereskedelemfejlesztési Tanács (CCPIT) pekingi székházában tartott kínai-magyar üzleti fórumon.

"Aki a magyarokkal köt üzletet, az az Európai Unió növeked ési motorjával kerül kapcsolatba" - mondta Közép-Európára utalva a kormányfő a mintegy 250-300 üzletember - köztük több mint száz magyar vállalat képviselője - előtt.

Hozzátette, Magyarország Európa egyik legversenyképesebb gazdasága, ahol komoly termelési központ jött létre, és kiépült egy fontos kutatás-fejlesztési hálózat.

Azt is hangsúlyozta, hogy az a cég, amely jelen van Magyarországon, jelen van az 500 milliós EU-s piacon is.
Magyarország gazdasági helyzetéről szólva a miniszterelnök emlékeztetett az EU-val folytatott vitákra, majd megjegyezte, hogy a magyar gazdaságpolitikát unortodoxnak szokták nevezni. "A helyzet úgy áll, hogy megtaláltuk azt a valóban szokatlan elemeket is tartalmazó gazdaságpolitikát, amellyel versenyképessé tettük Magyarországot" - jelentette ki.

Kormánya intézkedései közül megemlítette a 16 százalékos személyi jövedelemadót, az alacsony társasági adót és a munkaalapú gazdasági rendszert, amellyel kapcsolatban közölte: a cél a teljes foglalkoztatottság elérése. Ez azt jelenti, hogy "a munkanélküliséget 3-4 százalékra fogjuk leszorítani", így lényegében mindenki folyamatosan talál majd munkalehetőséget - mondta Orbán Viktor.

Orbán Viktor Pekingben


Felhívta a figyelmet egyúttal arra, hogy Magyarországon megvan a politikai stabilitás, ami manapság kulcskérdés, Kínának is ez óriási előnye. Az április 6-i magyarországi parlamenti választásra utalva hozzátette, "jó esélyünk van arra, hogy a magyar emberek a politikai stabilitás mellett fognak szavazni".

A kormányfő a magyar gazdaság területei közül a kínai üzletemberek figyelmébe ajánlotta a víz- és hulladékgazdálkodást, a közlekedésszervezést, a környezetvédelmi károk kezelését, az autóipart, a mérnöki szolgáltatásokat, az energiaszektort, a turizmust, az orvosiműszer-gyártást, a gyógyszer- és élelmiszeripart, valamint a mezőgazdasági termesztési rendszereket. Közölte továbbá, hogy szeptembertől kétszázzal növelik a kínai fiataloknak kínált magyar állami ösztöndíjak számát.

Orbán Viktor beszámolt a Bank of China bankcsoport elnökével szerda reggel folytatott tárgyalásáról is, amelyen megállapodtak: a Bank of China Magyarországon hozza létre regionális központját, és egy fiókhálózatot is kiépít a közép-európai aktivitást mutató kínai cégek pénzügyi kiszolgálása érdekében.

Szavait azzal zárta, hogy "Magyarországot az elmúlt száz évben rendszeresen gúnyolták Európában azért, mert ázsiai" eredetű nép, ezért ma "jókat mosolygunk azon, ami a világgazdaságban történik, hogy a sokszor gúnyként emlegetett ázsiai származásunk hirtelen milyen kapós lett a világban, mert nyilvánvaló, hogy a világgazdaság súlypontja áthelyeződik nyugatról keleti irányba".

A CCPIT és a magyar Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) által közösen szervezett fórumon Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a magyar kabinet nevében a kínai Wanhuával, a BorsodChem tulajdonosával. Emellett több más vállalatközi egyezmény is született a tanácskozáson.

Szijjártó Péter beszédében hangsúlyozta, hogy a magyar kormány keleti nyitás stratégiájában nagyon fontos alappillér a kínai kapcsolatok stratégiai szintre emelése. Kijelentette: a kabinet az egyik legversenyképesebb befektetési környezetet hozta létre Magyarországon, és készen áll, hogy a kínai befektetőknek közvetlen támogatást nyújtson, továbbá hogy tíz éven keresztül fejlesztési adókedvezményt adjon a Magyarországon munkahelyeket létrehozó cégeknek.

A kormányfő ezt megelőzően, reggel külön is találkozott a magyar üzletember-delegációval. Rövid köszöntőjében jól megalapozottnak nevezte a kínai-magyar kapcsolatrendszert. Kifejtette: Kína törekszik kiépíteni kapcsolatait Közép-Európával, de az a fajta nyitottság, amely nem gyanakvással fogadja a kínaiakat, csak Magyarországon van meg.

A pekingi látogatás céljai között említette Kína és a közép-európai országok turisztikai együttműködésének budapesti regionális központjáról szóló végleges szerződés aláírását, valamint hogy közelebb kerüljenek a Magyarország és Kína közötti közvetlen légi járat visszaállításához. Megjegyezte, a mezőgazdasági együttműködés kiszélesítése is tervben van, hogy Magyarország többfajta állat húsát is exportálhassa az ázsiai országba.

Emellett rámutatott arra, hogy az EU következő hétéves költségvetési ciklusát nézve megállapítható: az unió gyakorlatilag abbahagyta Közép-Európa infrastrukturális beruházásainak finanszírozását, a közösségi büdzsében szinte alig szerepel út- és vasútépítés, energiarendszer-fejlesztés. Ezért itt a lehetőség, hogy Kína, ha akar, részt vegyen Közép-Európa infrastruktúrájának fejlesztésében - hangsúlyozta, felhívva a figyelmet ezzel kapcsolatban a Budapest-Belgrád közötti vasútvonal kínai közreműködéssel történő modernizálására. "Gyakorlatilag egy kínaiak által épített TGV-ről beszélünk" - fogalmazott, emlékeztetve arra is, hogy a pireuszi kikötőt már kínaiak üzemeltetik, akiknek az áruszállítás lebonyolítása érdekében fontos e vasútvonal korszerűsítése.

Orbán Viktor hivatalos programja folytatásaként délután az Országos Népi Gyűlés épületében Li Ko-csiang kínai miniszterelnökkel tárgyal, majd a találkozó után a két kormányfő jelenlétében több kétoldalú megállapodást is aláír a kínai és a magyar fél.

A kínai miniszterelnökkel is tárgyalt Orbán Viktor

A kínai-magyar kapcsolatok megerősítésének és továbbmélyítésének céljával látogatott magas szintű magyar delegáció Pekingbe - jelentette ki Orbán Viktor kormányfő szerdán a kínai fővárosban, a Li Ko-csiang miniszterelnökkel folytatott megbeszélés elején. A kínai kormányfő azt hangsúlyozta, hogy országa és Magyarország régi barátok.

A kínai Országos Népi Gyűlés, azaz a törvényhozás épületében tartott plenáris tárgyaláson magyar részről részt vett több kormánytag, így Martonyi János külügy-, Varga Mihály nemzetgazdasági és Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, továbbá Matolcsy György jegybankelnök és Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke.

Orbán Viktort és az általa vezetett delegáció tagjait - akiknek egyébként a szigorúan őrzött, többépületes pekingi állami vendégházban biztosít szállást a kínai kormányzat - a parlament hatalmas fogadócsarnokában katonai tiszteletadással várták. A ceremónián, amelyen három haderőnem díszegysége is felsorakozott, a katonazenekar lejátszotta a két ország himnuszát, majd a magyar és a kínai kormányfő elsétált a díszsorfal előtt.

A nemzeti nyelven - konszekutív tolmácsolással - zajló tárgyalás első, sajtónyilvános perceiben a kínai miniszterelnök úgy fogalmazott, "régi barátok vagyunk", majd arra hívta fel a figyelmet, hogy a kínai új évben Orbán Viktor az első külföldi kormányfő az ázsiai országban. Ez is bizonyítja, hogy a kínai-magyar kapcsolatok nagyon szorosak - értékelte. Emlékeztetett egyúttal, hogy az idei év a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok felvételének 65. évfordulója. Li Ko-csiang hangsúlyozta, bízik abban, hogy a mostani látogatásnak köszönhetően erősödnek a kínai-magyar kapcsolatok.

Orbán Viktor köszöntőjében kifejezte Magyarország nagyrabecsülését Kína elmúlt években elért eredményeinek, kiváltságnak nevezve, hogy a most véget ért ünnepi időszakot követően fogadják a magyar delegációt Pekingben. Felidézte, hogy Li Ko-csiang - még miniszterelnök-helyettesként - már járt Budapesten, majd azt is felelevenítette, hogy tavaly Bukarestben Kína és a kelet-közép-európai országok csúcstalálkozóján is tárgyaltak, ahol a kínai kormányfő felvázolta országa Közép-Európára vonatkozó politikáját.

Pekingbe "azzal a céllal érkeztünk (...), hogy megerősítsük és tovább mélyítsük a kínai-magyar kapcsolatokat" - zárta üdvözlő szavait Orbán Viktor.

A mintegy egyórás megbeszélés után a két kormányfő jelenlétében több kétoldalú megállapodást is aláírt a kínai és a magyar fél. Pálinkás József, az MTA elnöke a Kínai Tudományos Akadémia és a Kínai Társadalomtudományi Akadémia vezetőivel írt alá egyezményt, Horváth Viktória, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) turizmusért felelős helyettes államtitkára pedig a Kínai Állami Turisztikai Hivatal és az NGM közötti turisztikai szervezet létrehozásáról szóló együttműködési memorandumot szignált.

Balog Zoltán a kínai hagyományos orvoslással kapcsolatos együttműködési szándéknyilatkozatot, Spaller Endre, a Nemzeti Innovációs Hivatal elnöke a szakértőcseréről szóló kiegészítő együttműködési memorandumot látott el kézjegyével, Darabos Tamás, az Eximbank vezérigazgató-helyettese pedig az exportbiztosításról kötött megállapodást.

A megbeszélés és az aláírási ceremónia után Li Ko-csiang díszvacsorát adott Orbán Viktor tiszteletére.

Pekingben a magyar delegáció látogatásának tiszteletére sok forgalmas köztérre kitűzték a kínai mellé a magyar zászlót, így például a város központjában lévő híres Tienanmen téren is egymás mellet lobognak, és a küldöttség mozgásának idejére - számtalan rendőr segítségével - több forgalmas utat is lezártak az akadálytalan haladás érdekében.

Csütörtökön, a látogatás zárónapján a magyar miniszterelnök előadást tart a Kínai Társadalomtudományi Akadémián, és látogatást tesz a pekingi Magyar Kulturális Intézetben. Később fogadja őt Hszi Csin-ping, a Kínai Népköztársaság elnöke, majd Csang Tö-Csiang, az Országos Népi Gyűlés állandó bizottságának elnöke.