Három tonna elefántagyart semmisítettek meg a párizsi Eiffel-toronynál - galéria

Tizenötezer darab, összesen mintegy három tonna súlyú olyan elefántagyart semmisítettek meg csütörtökön a párizsi Eiffel-toronynál, amelyet az elmúlt húsz évben foglalt le a francia vámőrség, közel egymillió eurós (307 millió forintos) értékben.

Az első ilyen európai látványos akcióval a francia kormány célja az volt, hogy felhívja a közvélemény figyelmét a védettnek számító afrikai elefántok agyaraival való törvénytelen kereskedelem elleni harc fontosságára.

"Elsők vagyunk Európában, ez egy nagyon fontos jelzés arra, hogy Franciaország elkötelezett ennek a védett fajnak az illegális kereskedelme elleni harcában" - mondta Nicolas Hulot sztárműsorvezető, akit egy évvel ezelőtt környezetvédelmi "különtudósítójának" nevezett ki Francois Hollande francia köztársasági elnök.
Philippe Martin környezetvédelmi államtitkár azt hangsúlyozta, hogy Franciaország az első ország, amely ilyen módon megsemmisíti a felhalmozott mennyiséget, néhány nappal az afrikai védett elefántok megmentéséről Londonban február 12-én kezdődő konferencia előtt.

"Franciaország most konkrétan is megmutatja, hogy szolidáris azokkal az afrikai országokkal, amelyek az orvvadászat áldozatai" - mondta a darálógépek beindítása előtt a tárcavezető. Arra is emlékeztetett, hogy az államfő ígéretének megfelelően Párizs a korábbi 15 ezerről 150 ezer euróra (4,6 millióról 46 millió forintra) emelte meg az illegálisan vásárolt agyarokért fizetendő pénzbüntetést.

Az illegális elefántagyar-kereskedelem a negyedik helyen szerepel a világban a kábítószer, a hamisítás és az embercsempészet után.

Lefoglalt elefántagyarak megsemmisítése Franciaországban


Hulot arra emlékeztetett, hogy az elefántagyarak kilója ezer dollárba (225 ezer forintba) kerül, a rinocéroszszarv kilójáért pedig 50 ezer eurót (15,3 millió forintot) is megadnak, a világon számos bűnszervezet érdeklődését felkeltve.
"A környezetvédelmi gondon kívül jelentős biztonságpolitikai kérdésről is szó van, mert a pénzt azonnal visszapumpálják mindenféle olyan hálózatokba, amelyek növelik a térség instabilitását" - hívta fel rá a figyelmet az ismert környezetvédő.
A csütörtökön Párizsban megsemmisített mennyiséget 1987 és 2007 között foglalta le a francia vámőrség az egyik legfontosabb európai repülőtéren, a párizsi Roissyn.

"A kisebb tárgyak, ékszerek az utasok bőröndjeiből származnak, de időnként a párizsi utcákon illegálisan árusítóknál is találunk belőlük. A lefoglalt mennyiség nyolcvan százaléka egyébként áruszállítmányokban, gyümölcsök és zöldségek között elrejtve érkezik" - mondta Alain Hitzel, a környezetvédelmi rendőrség helyettes vezetője. Elmondta, hogy korábban főleg az afrikai országokból érkeztek a szállítmányok, de az utóbbi években 30-40 százalékkal csökkent az arány. A legnagyobb felvevő piac pedig Ázsia, a kereskedők általában oda küldik a portékát.
Tavaly hasonló jellegű megsemmisítő akciókat rendeztek a Fülöp-szigeteken, Indiában, Gabonban és Kenyában. Novemberben az Egyesült Államok öt tonna elefántagyart semmisített meg, január elején pedig a legjelentősebb felvevő piacnak számító Kína hat tonnát zúzott be, Hongkong pedig jelezte, hogy 2014-től 28 tonna elefántagyart fog megsemmisíteni.

Afrikában már csak alig több mint félmillió elefánt él, a fele annak, mint a nyolcvanas évek elején.