Elhunyt Vasil Bilak

Csütörtökre virradó éjjel, 96 éves korában elhunyt Vasil Bilak, az egykori Csehszlovákia Kommunista Pártjának egyik magas rangú vezetője, egyike azoknak a politikusoknak, akik 1968-ban kezdeményezték az ország megszállását a Varsói Szerződés csapatai által - közölte honlapján a pozsonyi Pravda.

Vasil Bilak Pozsony legelőkelőbb negyedében lévő villájában családjával együtt élt, és otthonában érte a halál.

A kelet-szlovákiai származású politikus egyike volt annak az öt magas rangú csehszlovák kommunista pártfunkcionáriusnak, akik 1968-ban aláírták azt a meghívó levelet, amelynek alapján a Varsói Szerződés csapatai megszállták Csehszlovákiát. Vasil Bilak 1968-ban Csehszlovákia Kommunista Pártja (CSKP) központi bizottságának tagja és a szlovák kommunisták pártjának főtitkára volt.

"Országunkban veszélybe került a szocializmus, a jobboldali erők ellenforradalomhoz vezető körülményeket teremtettek...., az ellenforradalom veszélyét Csehszlovákia csak az önök segítségével tudja elhárítani" - állt egyebek mellett a levélben, amelyet 1968-ban az öt csehszlovák pártvezető küldött Moszkvába Leonyid Iljics Brezsnyevnek, az SZKP központi bizottsága egykori főtitkárának. Ezt követően 1968 augusztus 21-re virradó éjjel Varsói Szerződés csapatai megszállták Csehszlovákiát, derékba törve azt a reformfolyamatot, amelyet ma leginkább a Prágai Tavasz néven ismer a világ.

A levelet Bilakon kívül Alois Indra közlekedési miniszter, Drahomír Kolder, Oldrich Svestka és Antonín Kapek írta alá. Valamennyien a CSKP Központi Bizottságának tagjai voltak, és már jóval korábban meghaltak.

Vasil Bilak ellen, nem sokkal az 1989-es rendszerváltás után, 1991-ben vizsgálat, 2005-ben pedig eljárás indult az intervenciót elősegítő levél megírása miatt. Az eljárást 2011-ben zárták le minden ítélet nélkül, részben amiatt, mert a tanúk ekkor már nem éltek, részben pedig amiatt, mert a legfőbb bizonyítékként szolgáló meghívó levelet, Moszkva, a szlovák hivatalos szervek többszöri kérése ellenére sem adta ki.

Vasil Bilakot és társait soha nem ítélték el.