A MET-csoport visszautasítja a sajtóban megjelent vádakat

Számos ponton valótlan információkon alapszik, így téves, manipulatív és rosszindulatú következtetésekre vezetnek a MET-csoportról megjelent sajtóhírek, amelyek a céget alaptalanul negatív színben tüntetik fel - közölte a regionális földgáz- és áramkereskedelmi társaság az MTI-vel.

Az index.hu hírportál hétfőn arról írt, hogy a távhőszolgáltató cégek támogatásával a kormány offshore cégeket juttatott olcsó gázhoz az állami tulajdonú MVM Magyar Villamos Művek Zrt. kereskedőcége, az MVM Partner Zrt.-n (MVMP) keresztül. Az állítás szerint, a kormány a távhőtermelőket a biztonsági földgázkészletekből látta el olcsó gázzal úgy, hogy a kivett mennyiséget majd pótolják vissza az alacsony árú szabadpiaci gázból. A nyugati gázár, a holland gáztőzsdei ár (TTF) ugyanis az utóbbi években jóval alacsonyabb volt, mint amennyiért a hosszú távú szerződésben rögzített képlet alapján az ország az oroszoktól vásárolta a gázt. Az Index cikke szerint az volt a kormány terve, hogy a szabályozói és a tulajdonosi szerepét "összemosva" szabad, aukció nélküli hozzáférést enged az MVM-nek a nyugati gázforráshoz, majd az állami cégen keresztül eljuttatja olcsón a fogyasztókhoz. A portál szerint 2011-ben a fejlesztési minisztérium 285 millió köbméterrel csökkentette a biztonsági földgázkészletet, annak visszapótlására pedig 2,2 milliárd köbméter kapacitást biztosított az MVM Partnernek, és az E.On Földgáz Trade-nek aukció nélkül. Majd rendeletmódosítással a mennyiséget és az időtartamot is növelték, amely nemcsak a 2011-2012-es gázévekre terjed ki, hanem a következő 3 évre, és a visszapótlás határidejét kitolták 2015-ig .

Az index.hu azt írta, hogy az MVM Partner az olcsón szerzett gázt "egy nagyrészt offshore tulajdonú magáncégnek", a Mol Energiakereskedő Zrt.-nek (MET) adta el, amely ezt szabadon továbbértékesíthette.

A MET-csoport a vádakra reagálva az MTI-vel közölte: a hírportálon megjelent cikk névtelen forrásból származó, számos ponton valótlan információkon alapszik. Hangsúlyozta, hogy a társaság történetében minden tulajdonosváltozás a jogszabályoknak megfelelően, a kompetens hatóságok jóváhagyása mellett, a teljes transzparencia jegyében valósult meg. A MET-csoport tagjai a nemzeti vagyonról szóló törvény alapján átlátható szervezetnek minősülnek.

Az index.hu írása szerint a céget, amely 2007-ben még a Mol kizárólagos tulajdona volt, 2013 szeptembere óta nevezik hivatalosan MET Magyarország Energiakereskedő Zrt.-nek, amelynek tulajdonosa a svájci MET Holding AG. A MET Holdingban 40 százalékos tulajdonos a Mol, 50 százalékban a Kajmán-szigeteken bejegyzett RP Expolorer Liquid Fund, amelynek fele a ciprusi Wesatbay Holdings Ltd.-é. A fennmaradó 10 százalékos tulajdonhányaddal a svájci MET ManCo AG. rendelkezik.

Közleményében a MET-csoport hangsúlyozza: "Ezúton is szeretnénk hangot adni határozott elutasításunknak, hiszen társaságunk minden országban a hatályos jogszabályok szerint, versenypiaci alapokon végzi üzleti tevékenységét és köti szerződéseit. Visszautasítunk továbbá minden olyan vádat, amely működésünk szabálytalanságára és átláthatatlanságára utal."

A közlemény szerint a cégcsoport elmúlt évek során megvalósult növekedése és üzleti működése igazi sikertörténet, amely a MET-et nemcsak Magyarország, de Kelet- és Közép-Európa egyik leggyorsabban fejlődő vállalatcsoportjává emelte. A társaságot mind a legnagyobb európai kereskedőházak, mind a legnagyobb pénzügyi intézetek elismerik üzleti partnerként.

A vállalatcsoport a regionális terjeszkedési stratégiájának eredményeként leányvállalatai révén nyolc európai országban van jelen, kereskedelmi tevékenységet 10 nemzetközi gázpiacon és további hét európai kereskedési ponton (HUB) folytat. A 2013-es évben a cégcsoport áramkereskedelmi tevékenységbe kezdett, valamint az idén új londoni irodáján keresztül a kőolaj-kereskedelem felé is nyit.

Kiemelte a közlemény azt is, hogy a terjeszkedés eredményeként a magyarországi tevékenységéből származó árbevétele mindössze a MET-csoport árbevételének negyedét teszi ki, és a jelentős eredménynövekedése döntő részben nem az említett tranzakcióból származik.

A közlemény szerint az eddig elért sikereket a felkészült szakembereken túlmenően a piaci alapon hozott üzleti döntések alapozták meg.

A földgáz- és áramkereskedelmi társaság az MVMP-szerződésekkel kapcsolatban azt közölte, hogy az MVMP és a MET-csoport közötti üzleti megállapodás - tekintettel arra, hogy nem volt érdemben más szereplő a magyar piacon, amely ilyen nagymértékű pozíciót képes lett volna kezelni - az E.On Földgáz Trade-del folytatott verseny keretében született meg. A megállapodások minden esetben tárgyalásos alapon, a piaci feltételek szerint, mindkét fél érdekeit szem előtt tartva jöttek létre.

A MET-nek mint a versenypiac profitorientált szereplőjének az az alapvető cégfilozófiája, hogy veszteséges ügyletet nem köt. Ennek ellenére az MVMP-vel kötött szerződések komoly üzleti kockázattal jártak, ennek folyománya, hogy a MET-csoport jelenleg veszteséget szenved el. A szerződések megfelelnek a mindenkori jogszabályoknak - olvasható a cég közleményében.