Kövér: Bizakodással tekinthetünk a következő fél évre

Az Országgyűlés elnöke szerint a jövő évi költségvetés tükrözi az elmúlt három év erőfeszítéseit.

Egyértelmű sikerként könyvelhető el, hogy semmire nincs kevesebb pénz, mint az előző esztendőkben - jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke keddi egri sajtótájékoztatóján. Kiemelte: az egészségügyre több mint tíz, az oktatásügyre 12, a közbiztonságra hat, gazdaságfejlesztésre hét, felzárkóztatásra csaknem tíz százalékkal több forrás jut a következő esztendőben. "Az elvégzett munka tudatában a kormánypártok bizakodással tekinthetnek következő fél évre. Az embereknek van okuk, hogy ismét megbízzanak bennünket az ország négy évnyi kormányzásával" - tette hozzá. Kövér László ugyanakkor hangsúlyozta: nagyon meg kell küzdeni a választási kampányban, mert "olyan kampány elé nézünk, amilyen Magyarországon még nem volt".

Szavai szerint öt hónappal a választások előtt már minden a kampányról szól, kötelező tehát az összegzés. A kormányzati ciklusra visszatekintve úgy fogalmazott, hogy 2010 az összefogás időszaka volt, sikerült elkerülni a csődöt, pedig "500 milliárd forintos lyukat hagyott hátra a magát szakértőnek nevező Bajnai-kormány". Mégis működőképes maradt az ország, ami komoly erőfeszítéseket igényelt az emberektől és a cégektől is. Kövér László közlése szerint 2011 már a megújulás kezdete volt, megkezdődött az országot átalakító törvényalkotási munka, amely az élet minden lényeges területét érintette, beleértve egyebek mellett az alaptörvényt, az adó-, az oktatási, a szociális rendszert és a munka világát.

A házelnök azt mondta: az elmúlt év a pénzügyi stabilitás megteremtéséről szólt. Emlékeztetett: Magyarország 2004-es európai uniós csatlakozása óta túlzottdeficit-eljárás alatt állt, a 2010-es kormányváltáskor pedig az államadósság a nemzeti össztermék 85 százaléka fölött volt. "Az új kormány 2011-ben, 2012-ben és 2013-ban is 3 százalék alá szorította az államháztartási hiányt, ezzel sikerült a túlzottdeficit-eljárás alól kikerülnünk" - hangsúlyozta. Rámutatott: az államadósság is folyamatosan csökken, a költségvetési tervek szerint sikerül 77 százalék körüli arányra leszorítani.

Az emelkedés éve

Kövér László hangsúlyozta, hogy 2013 már az emelkedés éve, egyre több embernek, családnak mutatta meg "a felkapaszkodás reményét". Ennek a legfontosabb eleme a rezsicsökkentés volt, amely leginkább a legszerényebb körülmények között élő családokat érintette kedvezően. A házelnök megemlítette továbbá a családi adókedvezmény igénybevételének kiterjesztését is, amivel mintegy 250 ezer család számára válik az élet könnyebbé.

Kövér László ugyanakkor emlékeztetett: a Fidesz 2002-ben "már megszenvedte az óvatlanságát", nem volt felkészülve a durva, mocskolódó kampányra. Akkor is bizakodó volt a hangulat, mégis sikerült visszájára fordítania az MSZP-nek. "Ennek a veszélye most is fennáll, azonban lélekben és politikai értelemben is felkészültünk" - mondta.

Forrásbővülés

Kijelentette: "Az ellenzéknek nincs mondanivalója, hiszen nagyon nehéz egy kormány gazdaságpolitikáján fogást találni, hogyha olyan költségvetést tudunk elfogadni, amely minimum szinten tartást ígér mindenki számára, de a legtöbb területen forrásbővüléssel számol. Az ellenzéknek egyetlen mentsvára van: ha megpróbálja hiszterizálni a hangulatot, ha megpróbál háborús tömegpszichózist teremteni."

"Fontos, hogy nyugodt, higgadt lelkiállapotban álljunk a kampányban a választók elé, ha nem hagyjuk magunkat belerángatni ebbe a kampányhangulatba, akkor az ország végre egy megkezdett jó utat folytathat" - mondta Kövér László.