Felszámolta damaszkuszi székhelyét a Hamász

A Hamász egyetlen vezetője sem maradt Damaszkuszban, egy tisztségviselő elmondása szerint biztonsági megfontolásból távoznak.

Háled Mesaal, a palesztin Hamász mozgalom vezetője lényegében felszámolta eddigi székhelyét Szíriában, ahol a népi felkelés mára több ezer halálos áldozatot követelt - jelentette a The New York Times. Az amerikai napilap által idézett Hamász-források pénteki közlése szerint Mesaal már nem tér vissza Szíriába.

"Az ottani helyzet nem teszi lehetővé a vezetés maradását" - erősítette meg a radikális iszlamista mozgalom egyik tisztségviselője Gáza. A Hamász vezetői már december végén jelezték, hogy a szervezet megkezdte kivonulását Szíriából, mert az országban bizonytalanná vált a helyzet az Aszad elnök rendszere elleni tiltakozások miatt.

Hamasz-évfordulóHamasz-évforduló

A Reuters brit hírügynökség pénteken egy diplomáciai forrásra hivatkozva azt írta, hogy a mozgalmát eddig damaszkuszi száműzetésből irányító Mesaal egy ideje "szinte folyamatosan távol van", utazik a térségben. Damaszkusz elszigetelődött a Bassár el-Aszad elnök rezsimje ellen tíz hónapja tartó felkelés véres összecsapásai miatt, és nem biztonságos - mondta a diplomata, hozzátéve, hogy Mesaal már nem tudott külföldi látogatókat sem fogadni a szíriai fővárosban.

Elemzők szerint - írta a Reuters - a palesztin vezetőt kellemetlen helyzetbe hozta az Asszad-rezsim tiltakozókkal való erőszakos leszámolása is, amelyben mára több mint ötezer embert öltek meg. A biztonsági erők akcióinak számos olyan szunnita muzulmán esett áldozatul, akik a Hamászt támogató Muzulmán Testvériség mozgalomhoz tartoztak.

Aszad elnök hatalma elsősorban az alavitákra (a síita iszlám egyik elágazását képező szektára) és más kisebbségekre támaszkodik.A Hamász szíriai helyzetének megrendüléséhez hozzájárult az is - írja a The New York Times -, hogy a Gázai övezetet irányító mozgalom korábban támogatásáról biztosította a tunéziai, az egyiptomi és a líbiai kormányt sorra megdöntő arab lázadásokat, de kínos helyzetbe került, amikor a szíriai ellenzék is fellépett Bassár el-Aszad elnök ellen, aki éveken át menedéket nyújtott száműzött palesztin vezetőknek.

Háled Mesaal a tervek szerint Jordániába utazik vasárnap, első ízben azóta, hogy onnan 1999-ben kiutasították. Mesaallal együtt megy Ammánba Tamím ben Hamad Ál Száni sejk, katari trónörökös, a szíriai rezsim egyik leghangosabb bírálója, s II. Abdalláh jordániai uralkodó mindkettőjüket fogadja majd.